Lazacfilé kapros-krémsajtos medvehagymás tésztával


Ígértünk néhány receptet igazi tésztarajongóknak a karácsonyi asztalra. Ma egy főétel ötletet hozunk Nektek! Roppant egyszerűen elkészül és mennyi lesz a végeredmény!

Elkészítési idő 30 perc
Hozzávalók 2 személyre: 


40 dkg lazac (2x20 dkg)
20 dkg medvehagymás makaróni
1 kis csokor kapor
10 dkg natúr krémsajt
ízlés szerint 2 gerezd fokhagyma
2 ek. olívaolaj

bors
víz a tészta kifőzéséhez
1 db citrom héja


Kezdjük a tészta főzésével. Egy lábasban tegyünk fel 2 liter vizet melegedni. Amikor felforr, akkor adjuk hozzá a tésztát, főzzük meg a szokásos instrukciók szerint. Szűrjük le és hagyjuk egy kicsit hűlni. 

Egy serpenyőben hevítsünk 2 ek. olívaolajat. A lazacot sózzuk, borsozzuk és a bőrös felével lefelé tegyük bele a forró serpenyőbe. Kb. 4-5 percig süssük így, majd fordítsuk meg és további 3 percig süssük a másik oldalát is. Persze figyeljünk a hús vastagságára és ennek megfelelően csökkentsük vagy növeljük az időt. Amikor a lazacszeletek kisültek, már csak a tálalás marad hátra. 

A tésztát összekeverjük krémsajttal, egy csipet sóval, finomra vágott friss kaporral és ízlés szerint 2 gerezd zúzott fokhagymával. Egy kis reszelt citromhéjjal még pikánsabbá tehetjük. 

Egyszerűen csavarjuk fel a tésztát, készítsünk egy kis fészket a tányérra belőle, tegyük rá a meleg lazacfilét, ízlés szerint szórjuk meg még egy kis friss, aprított kaporral és reszelt citromhéjjal.

Jó étvágyat kívánunk ehhez a fogáshoz!

A tésztát itt szerezhetitek be: http://net-teszta.hu/termekek/medvehagymas_tesztak


További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/




        FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!



Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések