I. Ponty Show Piknik 2018



Egy nagyon jó kezdeményezésről szeretnék ma hírt hozni nektek. Már most remélem, hogy lesz folytatása az I. Ponty Show Pikniknek, mert nagyon tetszett. 
Lelkes horgászként nem volt kérdés, hogy kilátogatunk erre a programra Etyekre. Angol mintára a szépséges Zoltán és Diána tó körül különböző horgászeszköz márkák, csaligyártók, ismert sporthorgászok vonultak fel, mindezt egy könnyed piknikkel egybekötve. A rendezvény ingyenes volt. Szinte az összes horgászati mód képviseltette magát itt, amivel békés halakat kergethetünk.




A legtöbb cég örömmel látta a kérdésekkel érkező vendégek hadát. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy voltak olyanok is akik masszívan hátat fordítottak és csak a buli kedvéért a saját társaságukkal foglalkoztak. Őket kérem jövőre már ne jöjjenek! A többieknek csillagos ötöst kell adnom, mert új terep volt az effajta bemutatkozás.


 
Ismert sporthorgászok is részt vettek a pikniken. Jankovich Krisztián neve igen népszerű a feederesek világában. Rengeteg fiatal vette körül, bemutatót tartott, sőt bátran beszélgethettek vele az érdeklődők. Habár én a horgászat ezen fajtáját még a kezdetek kezdetén űztem és ma már nagyobb halakra vadászom, de felfigyeltem az általa képviselt közvetlenségre, nyitottságra, lelkesedésre és elhivatottságra. Példa lehetett a többieknek is.




A piknik rész még kicsit kiforratlan volt, többen hoztak plédet, de nem "merték" leteríteni. Pedig szép nagy tisztás várta a látogatókat. Bevallom én sem terítettem le plédet, pedig ha egy valaki elkezdi, akkor szerintem többen is csatlakoztak volna. Asztalok és padok viszont tömve voltak emberekkel. Sparheltes lepényt és lángost vásárolhattunk. Biztosan jövőre bővül a kínálat, de nekem a lepény nagyon tetszett. 
Előttünk készítették az ételt, friss alapanyagokkal és még egy hűsítő limonádét is leguríthattunk mellé. Hangulatos volt.


Mindent összegezve nagyon tetszett a piknik. Fontos, hogy családok együtt is megismerjék azt a hobbit, amit olykor csak az apuka vagy éppen a kisfiú szeret. Jó levegő, sok-sok érdekesség, kedves emberek ennél több nem is kell. 
Csajok, lányok, asszonyok csatlakozzatok ti is a párotokhoz, hogy belelessetek egy kicsit ebbe a világba. 
Várom a jövő évi folytatást! 



E
Egy
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!





Népszerű bejegyzések