Varázskemence napja - jótékonysági rendezvény




Budapest, 2015. május 7. – Eldőlt, kik segítenek a fogyatékkal élő gyermekeknek a Varázskemence napján 2015. május 16-án a fővárosi Vakok Iskolájában. Összesorsolták a támogatókat és az intézmények csapatait. A fiatalokat olimpiai, világ-, valamint Európa-bajnok mesterszakácsok, ismert gasztrobloggerek, gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői segítik. Az év legnagyobb jótékonysági gasztronómiai eseményén az iskolások fatüzelésű kemencében sütnek majd kenyeret.

A közel 200 éves múltra visszatekintő intézmény udvarán a gyerekek maguk fűtik fel a kemencét, dagasztják és sütik meg a kenyeret, valamint készítenek a látogatóknak szendvicseket belőle. A fiatalok kezét olimpiai, világ-, valamint Európa-bajnok mesterszakácsok, ismert gasztrobloggerek, gasztronómiai szervezetek és vendéglátóipari iskolák képviselői vezetik. A párosítás az alábbi eredményt hozta. 


Versenyző intézmények
Gyerekek segítői
Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Diákotthona és Gyermekotthona
Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Lámpás '92 Közhasznú Alapítvány
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Szivárvány lakóotthon, Otthon XVI. ker. Alapítvány
KIVI Baptista Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola
TOPHÁZ Speciális Otthon
Gasztrobloggerek: Erős Tünde és Sass Erika - Sütök Főzők
Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Kollégium
ÉTREND - Magyar Konyhafőnökök Egyesülete
Hallássérültek Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Kollégiuma
Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola – Felcsút
Dr. Török Béla Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, EGYMI és Kollégium
Zsolnay Gergely szakács, Cservölgy Major
Gyengénlátók Általános Iskolája, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézménye és Kollégiuma
Boldog Kukta - Tóth-Nacsa Ágnes gasztroblogger

Az ÉTREND - Magyar Konyhafőnökök Egyesületét Némedi József, az ÉTREND egyesület elnöke, a Nemzeti Egység Klaszter Vendéglátóipari Főmunkacsoportjának elnöke, világ- és Európa-bajnok, valamint olimpiai helyezett mesterszakács, és Stiller Tamás, a Család-barát magazin séfje, az ÉTREND egyesület titkára, az Ovikert Program kitalálója képviseli.

A Varázskemence napján 2015. május 16-án, szombaton 10 és 16 óra között egy remélhetőleg felejthetetlen napot szereznek a fogyatékkal élő gyermekeknek a Vakok Iskolájában (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.). A fiatalok a segítőikkel fatüzelésű kemencében sütnek majd hagyományos fehér kenyeret. Az esemény verseny, kóstoló és vásár is lesz egyben.

Az összesen nyolc speciális nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó intézményből két-háromfős csapatok érkeznek, és mérik össze ügyességüket. Az elkészült kenyereket a szakmai támogató Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének pékmesterei értékelik. A frissen kisült kenyérből a látogatók vásárolhatnak, valamint helyben meg is kóstolhatják a szendvicseket, amelyeket abból a diákok készítenek. A kenyereket a gyerekek a főtámogató Kemence Mánia fatüzelésű mobil kemencéiben sütik.

A Varázskemence rendezvény célja, amellett, hogy egy életre szóló élményt nyújtson a fiataloknak, megmutassa nekik, hogy az általuk készített termékeknek értéke van. Az eseményen arra is igyekeznek rávilágítani, hogy az otthoni kenyérsütés messze nem ördöngősség. A megmérettetésről természetesen mindenki nyertesként távozik majd.

A résztvevőknek játékos programokkal is készülnek: lesz zöldségszobrászat, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány mini családi KRESZ-parkot biztosít, koncertezik a Palacsinta együttes és a Team Rekreáció csapata jóvoltából ugrálóvár és több más játék is lesz a helyszínen. Szintén készülnek kézműves programokkal, lesz kirakodóvásár a diákok által készített termékekből, Restaurant day és arcfestés.

A Varázskemence napja egy non-profit rendezvény. A szervezők és a támogatók önszorgalomból, szabadidejükben végzik a program előkészítését és lebonyolítását, azért díjazást nem vesznek fel.

Bővebb információ:

Török Szabolcs – 06 20 556 45 38





Támogatók:





Népszerű bejegyzések