Házi májgaluska


Egyszerűen mennyei, amikor a házi májgaluskát falatozza az ember a húslevesben. Két kanállal formázva az igazi nálunk még Mama receptje alapján. Szerintem a legtöbbünknél így készül, de aki még nem ismeri, annak egy kis segítség lesz ez a recept. 

Hozzávalók kb. 15-20 májgaluskához: 

50 dkg máj (csirkemájból vagy sertésmájból készítem általában)

1 közepes vöröshagyma (maximum 10 dkg)
1/2 csokor petrezselyem
1 ek. sertészsír/kacsazsír
1 tk. só
1/2 tk. őrölt fekete bors
1 db tojás
zsemlemorzsa (amennyit felvesz)
víz a kifőzéshez

- A lehártyázott, nagyobb darabokra vágott májat egy botmixer segítségével addig turmixoljuk, amíg folyékony állagú nem lesz.

- A vöröshagymát és a petrezselymet apró kockákra vágjuk és kevés zsíron megdinszteljük. Természetesen olajon is lehet. 

- Ezután hozzáadjuk a hagymás keveréket a májhoz, beleütünk egy tojást, sóval, borssal ízesítjük és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, amennyit felvesz. 

- Az utolsó mondat tudom így nem éppen "kuktabarát", de most kifejtem, hogy hogyan is értettem. A májhoz lassan adagoljuk a zsemlemorzsát és keverjük el alaposan. Hagyjuk egy kicsit állni, hogy megduzzadjon egy kicsit a zsemlemorzsa. Olyan állagúnak kell lenni a keveréknek, hogy ha egy teáskanállal kiveszünk belőle, akkor formázható legyen. De vigyázzatok, ne legyen túl sok sem a zsemlemorzsa, mert a kifőtt változatot "egymás fejéhez hajigálhatjátok, olyan kemény lesz!"


- Vízbe mártott kanalakkal formázzátok meg a májgaluskát és forró vízbe szaggassátok ki! Az alábbi képen láthatjátok, hogy hogyan is működik! Egyik kanálra kivesztek egy adag nyers keveréket és a másik kanalat rárakva és a másik kanálon végighúzva megformáljátok. 

- Kb. 10 perc alatt kifőnek a májgaluskák. Szűrőkanállal vegyétek ki a vízből a galuskákat. Ezeket azonnal tegyétek bele a levesbe vagy egy külön tálba és öntsétek fel annyi levessel, hogy ellepje őket. Különben száradni kezd a külseje.

-  Húslevesbe egy kis főtt tésztával együtt kínáljuk a májgombócokat az éhes vendégseregnek!

Népszerű bejegyzések