Ehető virágok



Itt a tavasz. Vagyis egyre közelebb vagyunk a virágos rétekhez, a zöld mezőkhöz, a friss zöldségekhez, gyümölcsökhöz, virágokhoz, habár az idén ez egy kicsit eltolódott sajnos. 

Gondoltatok már arra, hogy mennyi mindent lehet virágból készíteni, mennyi ételhez lehet mindezeket felhasználni? Próbálok teljesség igénye nélkül egy részletes bejegyzést megosztani veletek erről a témáról. Meg fogtok lepődni, hogy ti magatok is mennyi fajta virágot fogyasztotok! 

A virágfogyasztás egészen az ókorra nyúlik vissza. A leggyakrabban rózsát fogyasztottak, de például Néró császár kedvence az ibolya volt. Gyógyerőt társítottak ezeknek a növényeknek. 
Egy kicsit ugrunk az időben. A viktoriánus korabeli Angliában például előszeretettel fogyasztottak virággal készül édességeket. Nem véletlen, hogy már a 18-19. századi szakácskönyvekben több ibolyából készült receptet találhattunk. Erzsébet királyné kedvence szintén az ibolya volt. 
Indiában például a körömvirágot fogyasztják előszeretettel, de emellett sok-sok mást is. 
Napjainkban először a távol-keleti gasztronómiában az 1970-es években kerültek tányérra az ehető szirmok. 


SALÁTÁK

Talán az egyik legismertebb fajtája a virágok felhasználásának. Ahogy a kezdő fotón is láthatjátok például salátakeveréket már virágszirmokkal együtt is meg lehet vásárolni. A legemlékezetesebb az árvácskával és zsenge pitypangfejekkel díszített salátám volt, amely életem első címlapjaként is szerepelt.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy hogyan készítsék el a virággal felturbózott salátát. 
Igazából a szokásos módon készítsünk egy nekünk tetsző öntetet, a zöldségeket daraboljuk fel és a salátát keverjük össze. Végül óvatosan forgassuk össze a virágfejekkel/ szirmokkal tálalás előtt az egész salátát. 

Fontos, hogy csak közvetlen tálalás előtt használjuk fel és ne törjük feleslegesen a virágokat. Különben mutatós étel helyett, fonnyadt virággal megspékelt salátát láthatnak majd a vendégek. 

Ennél a résznél mindenképpen megosztom Veletek a virágszirmokkal gazdagított salátát. Így árulják bizonyos üzletekben a keveréket. Keressétek a márkát, nagyon izgalmas! 



ÉTELDEKORÁCIÓ



Magam is meglepődtem, hogy a blogon mennyi "virágos" ételt készítettem már. Levesek, főételek, szendvicsek, desszertek dekorálására kiválóan alkalmasak ezek az apró szépségek. Csak a kreativitás és az alapanyagok tárháza szabhat határt. A vadételekkel kifejezetten jó párost alkotnak ezek az ehető dekorációs elemek!

Ebben az esetben tálaláskor arra kell figyelni, hogy ne legyen túl forró az étel vagy éppen olyan részre rakjuk, ahol hirtelen nem károsítja a magas hőmérséklet a szirmokat.


ÉDESSÉGEK

Igen népszerű a virágok használata frissen vagy éppen szárítva az édességek készítésekor. A képen ezt a csodálatos remekművet a Mihályi Patisserieben, Vácon készítették. Szárított rózsaszirmok, árvácska ... Ez csak egy nagyon egyszerű példa, hogy milyen jól passzol egyes édességekkel a virágok. 
Mondjuk a levendulával készült krémek már igazán ismertek. Fagylaltot is készítenek levendulás, rózsás ízesítésben. 
A keleti sütemények készítéséhez pedig rózsavizet és szintén szárított rózsaszirmokat is használnak. 
Manapság már csokoládé készítésekor is dekorációként kandírozott vagy szárított virágokkal díszítik a táblákat. 
És ha már a kandírozott változatot említettem. Tudtátok, hogy Sissi császárné kedvenc csemegéje a kandírozott ibolya és az ibolya fagylalt volt?

A bodzavirágot palacsinta tésztában sütik ki vagy éppen fánkba is belegyúrják és úgy kerül a sercegő zsírba. 

SZÖRPÖK, ZSELÉK


Egy kicsit különlegesebb vizekre evezünk most. Például Párizsban találkoztam először virágokból készült zselékkel. A fotón jázmin, levendula, rózsa, orgona zselék szerepelnek. Nem csak mennyeiek, hanem illatosak is. 
Ezen felbuzdulva én is készítettem már rózsa zselét, amelyet linzerbe töltöttem. Mit ne mondjak! Mennyei lett a végeredmény! 

A zselék általában szörpökből készülnek, tehát először a szörpöt kell elkészíteni. A bodzaszörpöt szinte mindenki ismeri. A rózsa szörpöt már kevesebben, pedig citrommal illatos nyári hűsítő készülhet belőle. Emellett levendulából, akácvirágból, ibolyából sőt még pipacsból készült szörpöt is kóstoltam már.
Megemlíteném, hogy még ibolyaecetet is készítenek. Vadakhoz vagy salátákhoz az áfonyás ibolyaecet a kedvencem.


 FŰSZEREK

 Amikor nem csak az esztétikum, hanem az íz is számít, akkor előkerülnek a fűszerek. És igen! A fűszerek között is vannak virágok. Például a Fűszerész üzletében kaphatunk szárított rózsaszirmot, hibiszkuszvirágot, vegyes szárított virág keveréket, levendulát... A sáfrány pedig a virág bibéje. Ezt tesszük azokba az ételekben, amelyben szeretnénk, ha a sárgás szín és a jellegzetes íz visszaköszönne. A szegfűszeget pedig örömmel rakjuk forralt borba, gyümölcslevesekbe. 

A képen látható narancssárga szerecsendió virágot pedig már nagyanyáink húslevesek ízesítésére alkalmazták.
A legjobb, hogy a friss fűszernövények is rendelkeznek virágokkal. A képen libamájpástétom mellé kínáltak lilahagyma lekvárt és ehhez majoránna virágot. A metélőhagyma lila virágját is előszeretettel alkalmazzák tálaláskor. 


A fűszerkeverékekről sem szabad megfeledkezni. Vadszárnyasokhoz például igen jól passzol a rózsaszirmos fűszerkeverék. De a szárnyasok esetében a levendulás ízesítés is kiváló.  







TEÁK

Egészségünk szempontjából gondoljatok bele, hogy mennyi virágot fogyasztunk. Kamilla és a hársfa főzete a legismertebb gyógyító kivonat. 
De mondjuk a hibiszkusz virágjából immunerősítő, savanykás tea készíthető. 
Élvezeti értékéért pedig rózsateát is készítenek a törökök.


BESZERZÉS

A neves éttermek saját beszerzési forrással rendelkeznek. Hazánkban a szentesi Pillár József kertészmérnök közel 100 virágfajtát termeszt a legjobb körülmények között hazai és külföldi éttermek számára. 
Vagy ott van Nagy Brigitta, aki a főváros környezetében termeszti gyönyörűséges ehető virágait és csíráit. 
De joggal tehetitek fel a kérdést, hogy földi halandó hol szerezhet be ehető virágokat. 

A legegyszerűbb és legjobb a METRO áruházlánc üzletei. A képen látható EAT ME! termékek között több fajtából is válogathatunk, de kicsomagolva akad még a hűtőpultban árvácska, százszorszép is. 

SÜSD MEG! 

Az olasz konyha egyik remek étele a ricottával töltött vagy sörtésztában ropogósra sütött cukkinivirág. Akiknek nincs otthon veteményes, azok is hozzájuthatnak a piacon. Én a Lehel téri csarnokban vásároltam most és otthonról is hoztam egy adagot.
Női és hím virágok is fogyaszthatók. A női virágból (apró kerek bibe) lesz a termés, tehát inkább a hím virágot (hosszú vékony bibe) válasszuk. A tölteléknek csak a képzelet szab határt. Lehet ricotta, túró, krémsajt. Keverhetünk a töltelékbe friss fűszereket, sonkát... Próbáljátok ki! Egy igazi csemege! 


Egyébként érdemes körülnézni a környezetünkben ehető virágok terén. Bodza, ibolya, körömvirág gyakori az otthonokban. A fűszerkertek ehető virágait sem szabad elfelejteni. A legfontosabb, mielőtt ehető virágok után kutatnánk azonnal, hogy tájékozódjunk arról, hogy melyik virág a mérgező és melyiket fogyaszthatjuk el bátran! 
Próbáltam ebben a bejegyzésben nagyjából összeszedni, hogy mire használjuk a virágokat. Számtalan linket rejtettem el az írásomban, így érdemes azokra is kattintani vagy a blogon ötletek után kutatni. 

 



https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések