Estebéd a Kistücsökben & még egy kis plusz
Az elmúlt hétvégén ismét rekkenő hőségben volt részünk. Természetesen ezt csak vízparton vagy árnyékban viseli el az ember. Így mi az előbbi mellett döntöttünk. Hajnalban útra keltünk és elindultunk a Balaton déli partja felé. Elsődleges cél egy kis feltöltődés és felhőtlen úszkálás volt a Balatonban, de lelkes gasztrorajongóként nem tudtam teljesen nyugodtan ülni a fenekemen. Balatonszemesen ütöttünk tábor. Az Ötvös Csöpi filmek egyik helyszínén süttettük magunkat a napon,róttuk a köröket a tóban és természetesen feltérképeztük a környéket. Majd este felé, amikor már jelzett a gyomrunk benéztünk Jahni László séf által vezetett Kistücsök étterembe. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert asztalfoglalás nélkül éppen kaptunk helyet az igen népszerű étteremben.
MEGKÖZELÍTÉS: A Kistücsök közvetlen a 7-es út mellett található. Csapody Balázs tulajdonos valamivel több, mint 20 esztendővel ezelőtt vette át a vendéglátóhelyet. A centrumban, Balatonszemesen,a Bajcsy Zsilinszky út 25. szám alatt térhettek be az éttermbe.
Friss, üde, otthonos hangulatával minden járókelőt becsalogat a muskátlis ablakokkal szegélyezett épület. Belül kellemes modern, de mégis hagyomány közeli enteriőr, kint pedig barátságos kerthelyiség várja az éhes vendégeket.
Elfoglaltuk helyünket a kiválasztott asztalnál, majd a pincér kedvesen átnyújtotta az étlapot.
Választottunk és a várakozás alatt egy kis meglepetést kaptunk. Helyben sütött kenyér, krémes puliszka és fokhagymás-kapros joghurthab szolgált étvágygerjesztőként. A ház ajándékaként kapta minden vendég.
Az interneten több helyen olvastam, hogy a felszolgálással probléma akad olykor-olykor. De ennek halovány jelét sem láttam. Minden flottul ment. Figyeltem a körülöttünk ülőket is. Kisgyerekes családokhoz például rögtön vitték az etetőszéket, színes ceruzát és a kifestőt. Nagyon készségesek és kedvesek voltak.
Egy kis beszélgetés után, reális időn belül megkaptuk az első fogást. Majd szép sorjában jöttek a kiválasztott ételek.Az általunk górcső alá vett fogások a következők voltak.
MENÜNK:
Kovászosuborka-krémleves szalonnamorzsával
Szász húsleves
Házinyúl paprikás kapros krumplinudlival
Vaddisznógerinc paprikáskrumpli-pürével, kolbászpörccel kovászos uborkával
Házi krémes gyümölcshabbal
A tálalás zseniális volt. A belbecs, vagyis az ízek házassága feledhetetlen élményt adott nekünk. Beleestem a saját csapdámba. Kanalaztam a hűsítő kovászosuborka krémlevest és csak azt vettem észre, hogy elemezni kezdem miből is áll, hogy otthon majd én is reprodukálhassam :-) Fecóm nyomta meg azt a bizonyos stop gombot, hogy nem pörögjön tovább az agyam élvezzem az ízeket és ne gondolkodjak.
Mindenképpen piros pontot érdemel az étterem azért, mert ragaszkodik a hagyományokhoz, nem kever semmiféle oda nem illő ételt a kínálatba (pl. tengeri herkentyűk, egzotikus alapanyagok), de mégis megpróbálják modern formába burkolni a régi ízeket. A szász húsleves úgy jó, ahogyan van. Zöldségekkel, sertés és marhahússal, savanykás, tárkonyos ízvilággal. Nem kell semmit sem hozzáfűznöm. Meg kell kóstolni és kész.
A főételek valóban elvitték a pálmát. A vaddisznó remekül sikerült.Kívül kissé ropogós, belül pedig porhanyós. Az általam választott nyúlpaprikás pedig igazán meghökkentő, formabontó módon csábított el.A szaftot leginkább még kenyérrel is kitunkoltam volna a tányérból, de ezt nyílt terepen nem illik. Szaftos, könnyű nyúlhús és a kapros krumplinudli igazán jó párosításnak bizonyult. Kár, hogy hazánkban igen háttérbe szorul ez a jótékony hús fogyasztása, de hamarosan egy kis nyulas finomsággal várlak benneteket.
Desszert számomra elmaradhatatlan megkoronázása egy étkezésnek. Házi krémest választottam gyümölcshabbal. Édes krémes és savanykás gyümölcshab jó döntésnek bizonyult.
Ára: Hazánkban átlagos kategória, de prémium minőség. Itallal együtt 2 főre kb. 12 000 Ft egy étkezés.
Fizetési lehetőségek:
Bankkártya, SZÉP Kártya, Erzsébet utalvány
Egy kis kiküszöbölni való: Az italárak realizálásra várnak még. 1800 Ft 1 liter bodzaszörpért nem reális ár. Továbbá a szabadtéri részen elkel néhány ventilátor. De ezek gyorsan megoldható apróságok.
A Balaton minden alkalommal elvarázsol, de kizárólag alacsony dózisban :-) Mondjuk egy kötetlen hétvégére. Kellemes andalgás, finom borok, egy kis vitorlázás,éjszakába nyúló beszélgetések, ínycsiklandozó fogások...
Szánjatok ráti ti is egy hétvégét a magyar tengerre és a vízpart mellett fedezzétek fel a kulináris meglepetéseket is!