Tejszínes - medvehagymás sertéscsíkok


Az utolsó csomag medvehagymát vettem elő a fagyasztóból. Hála az égnek lassan kopogtat az ajtónkon az igazi tavasz. Így a medvehagyma szezon is kezdetét veszi március második felétől egészen április végéig. Habár mindig az időjárástól függ a medvehagyma szezon kezdete, lassan már tervezem, hogy mit fogok készíteni a friss, zsenge levelekből. 
Most egy gyors vacsorát ütöttem össze néhány hozzávalóból. 

Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók 2 személyre:

40 dkg sertéskaraj
25 dkg csiperkegomba
5 dkg medvehagyma
5 dl tejszín
4 ek. olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
őrölt fekete bors 

➽ A sertéskarajt kb. fél cm vastag szeletekre vágjuk, majd maximum 1 cm széles csíkokat vágunk belőle. Sózzuk és őrölt fekete borssal megszórjuk vékonyan a felvágott húst.

➽ Egy serpenyőben 4 ek. olívaolajat melegítünk. Erre dobjuk rá a felvágott sertéscsíkokat. Kb. 10 percig pirítjuk a csíkokat folyamatos kevergetés mellett.

➽ A csiperkegombát megmossuk és felnegyedeljük, a fokhagymát vékony karikákra vágjuk és a megpirult karajhoz adjuk. Ezután a felaprított medvehagymát (én fagyasztóban tárolt változatot használtam) rászórjuk a serpenyő tartalmához. Alaposan összekeverjük az egészet, sózzuk és enyhén borsozzuk. 

Végül felöntjük tejszínnel a sertéscsíkokat és további 15 percig főzzük az egészet alacsony hőfokon. Tálaláshoz forrázott bulgurt kínálunk hozzá! Jó főzőcskézést kívánok Nektek! Várjuk együtt az igazi medvehagyma szezont!

https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések