Palócleves Gundel módra
Apropó gasztronómia. Nem autentikus étel, de ezzel a vidékkel összenőtt a palócleves fogalma és minden kis étteremben, fogadóban és csárdában szerepel az étlapon. Ennek a fogásnak még nagy múltú története is van. Olvassátok el az ízletes fogás mellé ezt a kis történetet.
A Bajorországból származó Gundel Jánost nevéhez fűződik a palócleves megalkotása. 1857-ben vándorolt Magyarországra és vendéglátással kezdett foglalkozni. Ferenc József koronázásakor már ő szervezte az ünnepi vacsorát. Rá két évre 1869-ben megnyitotta első saját éttermét.
Sikeres vendéglátóhelyet üzemeltetett, ahová az akkori közélet prominens alakjai örömmel jártak. Néhány állandó vendég közülük: Mikszáth Kálmán a nagy palóc, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Lotz Károly...
Többféle történetet olvashatunk a palócleves megszületéséről. Egyik szóbeszéd azt állítja, hogy maga Mikszáth Kálmán kérte, hogy alkosson valami kedvére valót Gundel János.
Más források szerint az István főherceg szállóban található Mikszáth szoba 1894-es avatására készült ez a leves. De vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy a nagy palóc születésnapjára főzték az ízletes és tartalmas ételt.
"Gundel János mindenesetre nagyszerű fogást alkotott: zöldbabos, krumplis ürülevest, tejföllel habarva, kaporral meghintve. Ha lehet hinni a legendáknak az avatás alkalmával Mikszáthnak annyira ízlett – a menükártyán már palóclevesként aposztrofált - étel, hogy azon nyomban két tányérral is szedett magának, s nem csupán udvariasságból."
Elkészítési idő: 1 óra
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg sertéscomb (az igazihoz birkahúst használjatok)
30 dkg zöldbab
30 dkg burgonya
15 dkg sárgarépa
1 nagy fej vöröshagyma
2 dkg disznózsír
4 gerezd fokhagyma
2 ek. őrölt édes paprika
1 csokor friss kapor
1/2 tk. só
víz
2 ek. liszt
2 dl tejföl
- A zöldségeket megtisztítjuk. A vöröshagymát apróra felkockázzuk, a babot 2-3 cm-es darabokra vágjuk, a sárgarépát felkarikázzuk, a krumplit kockára vágjuk.
- A húst is feldaraboljuk kb. 2x2 cm-es darabokra.
- Egy nagy lábasba disznózsírt olvasztunk, erre rádobjuk a hagymát és a húst. 3-4 percig közepes lángos megpároljuk ezeket. Majd hozzáadjuk a többi zöldséget is.
- Sózzuk, kaprot 1/2 csokor kaprot aprítunk bele és a fokhagyma gerezdeket belereszeljük. Végül paprikával meghintjük és alaposan összekeverjük.
- Annyi vizet öntsünk a nyers alapanyagokra, hogy ellepje az összes húst és zöldséget. Közepes lángon kb. 40 percig főzzük a levesünket.
- A lisztet és a tejfölt simára keverjük egy kis lével a levesből, majd szépen behabarjuk.
- A palóclevesünket további 10 percig főzzük és melegen, friss kaporral megszórva tálaljuk.