FEHOVA 2018 Boldog Kukta szemmel - Fókuszban a gasztronómia


 Ezen a hétvégén tartották a 25. FEHOVA kiállítást. Évente egyszer összegyűlnek a horgászok és vadászok szeretett hobbijuknak adózva, feltérképezik az újdonságokat, régi nem látott ismerősökkel találkoznak és beszerzik a fontosabbnál fontosabb eszközöket kedvezményesen.
Egy biztosan közös mindkét táborban: ez a természet szeretete.

Tudjátok, hogy mind a horgász, mind pedig a vadász oldalon érintett vagyok, így külön öröm a részese lenni ennek a kiállításnak. Emellett szem előtt tartom minden alkalommal a gasztronómiai különlegességeket, mert szinte kéz a kézben jár ezzel a programmal. Ebben az írásban is próbálok erre fókuszálni most. Az elején le kell szögeznem, hogy ez a válogatás abszolút szubjektív és nem tartalmaz fizetett reklámot a bejegyzés. Egyszerűen azokat osztom meg Veletek, amelyek megkapták valamiért a szememet, fülemet az ízlelőbimbóimat.

HORGÁSZ 

A  horgász szekciónál indítottuk a nézelődést. Habár nem volt akkora nyüzsgés ezen a térfélen, mint a vadászoknál, de minőségi kiállítók sorakoztak fel szép számmal itt is.
Mindenféle horgásznem bemutatkozott, a gyereknek is figyelmet szenteltek több kiadvánnyal is.
Emellett nagy-nagy örömömre igényes főzőbemutatót rendeztek  több időpontban is a halhús fogyasztására buzdító kampány keretein belül.
Számtalan receptfüzetet is be lehetett gyűjteni. Az ilyen megmozdulásoknál én csak a hazai halfajokra koncentrálnék, de a füzetekben azok is találnak recepteket, akik a tengeri halak szerelmesei.  
 

Horgászat közben igazán sok ideje van az embernek a szabadtéri gasztronómiának hódolni (feltéve, ha nincs folyamatos kapás és nem csónakból pergetünk). A legnagyobb horgászati felszereléssel foglalkozó cégek már praktikus eszközökkel rendelkeznek egy jó kis szabad ég alatti konyhához, de ezekre kevés hangsúlyt helyeznek itthon, mivel egy-egy szett ára felér akár egy több napos horgászatéval. 

Viszont egy újdonságot kiragadnék ezen a téren. A Casus Grill biológiailag lebomló grillel most találkoztam életemben először a kiállításon. Hihetetlenül jó ötletnek tartom, hogy mondjuk egy túrázás, piknikezés alkalmával elviszünk egy ilyen eszközt magunkkal. Ne kilós steak sütését képzeljétek el rajta, hanem mondjuk egy kis kolbász, csirkemell, zöldség bátran mehet rá.

5 perc alatt felmelegszik az "ökogrill" és kb. 60 percig használható. 
Egyetlen egy problémám van csak az ötletes szerkezettel, az pedig az ára. Mérsékeltebb áron szerintem nagyobb vásárlóközönség voksolna rá.
Érdekességnek mindenképpen egyedi és figyelemhívó.


VADÁSZ

Bármelyik FEHOVA esetében elmondható, hogy a vadász részleg izgalmasabb. Ez tény, habár a horgászok évente több kiállítást is szerveznek hazánkban, vadászból pedig ez az egy rangos vásár van.

A TERÍTETT ASZTAL


Az elején kell kezdenem, a terített asztalnál. Minden évben szebbnél szebb kézműves munkákkal találkozhatunk a kiállításon. Agancsokból kések, evőeszköznyelek, sószórók, szalvétagyűrűk készülnek kézi faragással. Az asztalon szükség van tányérra és tálaló edényekre. Számomra ez a kézzel festett készlet volt a legcsodálatosabb.
Emellett gravírozott poharakat is vásárolhatnak a látogatók.

Egy újabb kinccsel gyarapodtam. Ezzel a gyönyörűséges őzagancsból készült, faragott késsel.
Vass Béla szilvásváradi csontfaragó keze munkáját dicséri ez a remekmű.

Azért szeretem az ilyen kiállításokat, mert személyesen beszélgethet az ember egy-egy kézműves remek készítőjével. Ebben az esetben is így volt és igen jókat derültem a joviális úr anekdotáin. 

Sejtitek, hogy nem csak gasztronómiai szempontból volt érdekes számomra a kiállítás. Fegyverek, újdonságok, lőszerek és igen, nő létemre a ruhák is igen fontosak. Tudom, hogy a fotó az alábbiakban nem sikerült a legjobban, de telefonnal készült, nézzétek el nekem. A Chevalier vadászruházatot készítő svéd márka először képviseltette itt magát. És azonnal bele is szerettem egy náluk kiállított darabba. Ez a bőrkötény mindent vitt: egyszerűen kényelmes, egyedi és időtálló. Ha már a konyha témánál tartottunk, úgy mindenképpen ide kell ezt is kapcsolnom.





VADGASZTRONÓMIA


Az Ízek a vadászházból csapatával már jó ideje találkozunk itt. A vadpástétomjaik egyszerűen fenomenálisak. Emellett szalámit és sonkát is készítenek vadhúsból. 
De más termelők is jelen voltak a rendezvényen. 

Emellett speciálisan apró és nagyvadakra komponált fűszereket is be tudtunk szerezni a rendezvényen a Gyógyfű Kft-től. Pácok, pörköltek, ragulevesek kiváló kiegészítői ezek. A legjobb, hogy ár - érték arányban megfelelő a termék. 

Az idén talán a főzőbemutató nem sült el túl jól. Sági Szilárd tehetséges szakács a vadételek nagy kedvelője és aktív vadász most vadszalámis szendvicset készített. Bocsánat, de ez még az ő főzőtudományához is méltatlan volt. Most a horgász szekció bemutatója sokkal jobban tetszett, mert valódi tartalmat közvetített. 


A vad- és halgasztronómiára érdemes lenne ekkora rendezvényen jóval nagyobb hangsúlyt fektetni. Az általános kirakodók és vásári főzőcskézők között találkozhattunk egy-két különlegességgel. Ilyen ez a szarvas burgereket árusító stand. Természetesen elvétve egy-egy vadpörköltet is találhattunk a kínálatban. Ez ilyen nemzetközi rendezvényen érdemes lenne egy-egy vadhúsokban jártas éttermet, szakácsot elhívni, hogy határon innen és túl is megismerhessék az emberek a mi kiváló vadgasztronómiánkat. Sőt még a soponyai Vadgasztronómiai Fesztiválról is érdemes lenne szót ejteni ilyen széles közönség előtt. 


VADGASZTRONÓMIA ÉS VADÁSZAT

Vadászat, gasztronómia, jó bor egy helyen. Igen! Ez lehetséges! Már el is határoztam, hogy meg fogom látogatni a Kristinus Borbirtokot, mert ezt a helyet nekem találták ki! 

Sajnos a helyszínen nem kaptunk semmiféle tájékoztatást. A stand üres volt, így hoztam prospektust és az interneten utánanéztem ennek a kiállítónak. 
Csak röviden osztanék meg néhány információt erről az igényes helyszínről
A Balaton déli partjának lankáin fekvő borászat 2005 óta készít díjnyertes borokat. Balatonmáriafürdőtől 10 percre, Kéthelyen található a Kristinus Borbirtok. A  fine dining rajongóinak igényeit is kielégítő konyhával, egyedülálló módon moziteremmel, rendezvényhelyszínnel és 10 szobás Vinotellel is várja vendégeit a birtok.

Egy vadászattal és gasztronómiai kalandozással egybekötött túrát biztosan be fogok iktatni náluk. 
WEB: http://www.kristinus.hu/



További ötletekért és finomságokért tartsatok velem a következő oldalakon:
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldogkukta1/


  Nyomtasd ki a bejegyzést!


Népszerű bejegyzések