Rozmaringos krumplis reggeli
Elég gyorsan elkészíthető ez a finomság és aki el is fogyasztja és nem csak bősz nyálcsorgatásba kezd a diétája miatt, annak egy darabig nem kordul meg a pocakja. Akár esti vacsorának is tökéletes egy kis paradicsommal!
2 db nagyobb héjában főtt burgonya
4 darab tojás
5 dkg száraz kolbász/ chorizo
2 ág rozmaring
só
bors
2. A serpenyőt teljesen üresen felrakjuk a tűzre és felforrósítjuk. Először a kolbászt, majd a burgonyát dobom bele. Azonnal megkapja egy kicsit a hozzávalókat és vékony kéreg lesz rajta. A serpenyőt rázogatjuk egy kicsit, hogy engedje ki a kolbász a zsiradékát és így összeforgatjuk a zöldséggel. Majd 2-3 percet erős tűzön sütjük.
4. Utolsó lépésben ízlés szerint megfűszerezzük a felvert tojásokat sóval és borssal, majd rögtön irány a serpenyőbe a burgonya, a kolbász (ezeket összekeverem a rozmaringgal és leöntöm tojással. Hagyhatom egész lepényként megsülni, itt egyszer egy tányér segítségével meg kell fordítani. Így marad egyben. Ha viszont nincs kedvünk bűvészkedni, akkor egyszerűen csak darabokban megfordítom és mindkét oldalát megsütöm.