Egészben sült szilveszteri malacunk

Sugárzó szépség :-)
 
Több szempontból is ez volt az első malacunk. Számomra ez volt az első saját disznóvágásom, vagyis én szúrtam le a malacot. Másodsorban december 31-én sütöttük meg az első malacunkat a kemencében. Nem szaladnék előre, hogy milyen lett, de elárulom hogy a bőr mennyeien ropogott és a hús egyszerűen veszettül omlós volt. 

Már december 30-án levágtuk a malacot. Természetesen Fecóm és Apa ott voltak mellettem, Apa mutatta, hogy hova szúrjak és a bontást is már a nagyobb példányokon Apa mellett tanulgatom. 
Nem számít, hogy valaki nő. Én szeretem ismerni az alapanyagot és hála az égnek otthon ebben segítségre is találtam. Ha hülyeséget mondok vagy éppen teszek, akkor nem szedi le a fejemet Apa, hanem megmutatja inkább újra, hogy hogyan kellene kiviteleznem a dolgokat.  De legyen elég a feldolgozás történetéről ennyi.
Vegyük sorra, hogy hogyan készült ez az étel.

Elkészítési idő: 1 nap pácolás, 3 óra sütés
Hozzávalók: 

1 db 20 kg élősúlyú malac
2 liter sör
őrölt fekete bors
disznózsír
friss kakukkfű és rozmaring 

Végy egy konyhakész egész malacot. Nos  vagy házi vágásból származhat a hús, vagy van egy jó hentesünk, esetleg a METRO-ban is szert lehet erre tenni nem kevés pénzért. 
Belsőségektől mentes, konyhakész malacot használunk fel. Fontos, hogy a malac nyelvét is ki kell venni és a toka részt is fel kell vágni. Ezek a legvastagabbak, így ezek sülnek át a legnehezebben.
Sütés előtti este alaposan be kell fűszerezni a malacot.  Sóval és borssal alaposan bedörzsöljük kívül és belül. 
Másnap a 2 liter sörben elkeverünk 1 ek. sót és 1/2 ek. őrölt fekete borsot. 
Ezt a keveréket húsfecskendővel fogjuk és beinjekciózzuk belülről a húsba több helyre. Így a rostok közé is jut belőle. Főleg a vastagabb részekre koncentráljunk!
A malac belsejébe pedig egy nagy fűszercsokrot helyezünk rozmaringból és kakukkfűből. Végül tegyük bele a tepsibe.
 

Bugyoláljuk be a malac füleit, orrát és lábait alufóliával. Ezek égnek meg a leghamarabb, ezekre kell vigyázni. Továbbá a malac belsejébe helyezzünk egy 5 literes nagy papír és ragasztómentes konzervdobozt. Így süléskor nem esik be a malac oldala. Régen 5 literes befőttes üveget tettek a malac belsejébe, amikor a pékhez vitték süttetni a malacot. Persze szilveszter környékén már akadtak kicsit illuminált állapotban lévő sütőmesterek és ha véletlenül eltört az üveg a malac belsejében, akkor már ehetetlen volt a végeredmény. Milyen jó, hogy én csak ritkán fogyasztok alkoholt! :-D Ez a veszély nem áll fenn. 

Végül az egész malac külsejét kenjük be alaposan disznózsírral. Ropogós, piros bőr lesz a végeredmény. Mivel még bőven építkezünk és a kemence szépészeti része sincs kész, így jelenleg egy kemencénél található téglarakás az asztalunk. Nos ez is változni fog, de most nagyon jó szolgálatot tesz! 





3 órán keresztül fűtöttük a kemencét. Ebbe került bele a malac lefedve és 3 órán keresztül sütöttük így. Majd levettük a fedelet és további 30 percet kapott még a kemencében befedés nélkül.  Itt már nézzünk gyakrabban a sültre. Szép piros színe legyen és vigyázzunk, hogy ne égjen meg. 
Nagyon figyeljetek arra, hogy ez a sütési idő a mi kemencénkben működik. Másnál lehet, hogy elszenesedne ekkorra a röfi vagy még további órákat igényel a melegen. Sőt még figyelni kell arra is, hogy más-más fajta sertés más tulajdonságú (például zsírosabb).
 

Végül kivesszük a kemencéből és hagyjuk hűlni a húst. Kicsomagoljuk a füleket, a fejet és a lábakat. A lábak még így is kirepedhetnek.  Anyuéknak másnap hidegen ízlik igazán a sült, nekem melegen is kiváló. A bőr ropogós, a hús omlós, Tálaláskor díszítsük körbe a malacot salátalevéllel, paradicsommal, uborkával, répával egy kis faragással. 

Ha ki szeretnénk emelni a tepsiből a malacot, akkor még sütés előtt tegyünk alá egy nagy rácsot és ezzel könnyedén áthelyezhetjük  egy deszkára vagy nagyobb tepsire. 

Tudom, hogy ez nem egy gyors húsétel, de a végeredményt mindenki imádni fogja és az ünnepi asztal dísze lesz! Sajnos a záró kép nagyon későn készült és éppen az ünnepi asztalra szállítás, díszítés előtt kaptam el, így nézzétek el, hogy nem a legjobb. De annál finomabb!




Ünnepeljétek az új esztendőt azok körében, akiket a legjobban szerettek! Boldog új évet kívánok!

Népszerű bejegyzések