Medvehagymás szélesmetélt kelkáposztával és baconnel
Gyönyörű kelkáposztákat kapni a piacon, így egyértelmű volt, hogy a külső levelekből ízletes tésztaétel, a többiből pedig főzelék készül.
Elkészítési idő: maximum 20 perc
Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg medvehagymás szélesmetélt
15 dkg kelkáposzta
10 dkg bacon
2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint növelhető vagy csökkenthető)
só-bors
olívaolaj
víz a tészta főzéséhez
- A kelkáposzta külső leveleiből leszedjük a fenti mennyiséget, majd megmossuk azokat, a vastag levélszárakat egy kés vagy konyhai olló segítségével kivágjuk és ujjnyi vastag darabokra aprítjuk. Ízlés szerint természetesen kockázhatjuk is a zöldséget, sőt növelhetjük is a mennyiséget!
- Egy edénybe vizet és egy csipet sót rakunk és a tésztát kifőzzük.
- Közben egy forró serpenyőbe 2 ek. olívaolajat öntünk és 10 dkg baconszalonnát ujjnyi csíkokra vágunk és hozzáadunk. Csupán egy-két perc alatt megpirítjuk a bacont.
- Ezután a fentiekhez adjuk a káposztaleveleket, 2 gerezd zúzott fokhagymát és 2-3 perc alatt még kevergetés mellet, egy kevés olívaolajjal (2-3 ek.) meglocsolva összemelegítjük!
- Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
A tésztát itt vásárolhatjátok meg, közben pedig nézzetek körül az Óföldeáki Tésztaüzem oldalán:
http://net-teszta.hu/termek/10103:medvehagymas_szelesmetelt