2013. január 4., péntek

Cukorban eltett citromhéj


Egy nagyon egyszerű, sokak által már ismert házi praktikát osztok meg veletek. Nénikémtől tanultam, hogy hogyan őrizhetjük meg a a citrom- vagy éppen a narancshéjat úgy, hogy tartósítva a kamra polcáról lekapva után már rögtön mehessen a sütibe. 

Vödörszámra isszuk a teát így a téli időszak derekán és elfeledjük, hogy az értékes, kifacsart citromlén kívül még más is felhasználható ebből a gyümölcsből. Nézzük meg, hogy egyszerűen és gyorsan hogyan őrizzük meg a citrom héját!

Hozzávalók:

2 db nagy citrom
3-4 evőkanál cukor

Mossuk meg a citromokat és a reszelő legkisebb résein reszeljük le! Csak a sárga réteget használjuk fel, mert a fehértől már keserű lesz és kevésbé eltartható.

Majd keverjük össze a kristálycukorral és mehet is egy kicsi üvegbe a hűvös kamra polcára. 

Innen már nincs más tennivaló, csak egy teáskanálnyit beletenni a süteménybe. 

Eltarthatóság: 1 hónapig biztosan eltartható!

2013. január 3., csütörtök

Vaníliás sütőtök lekvár Christine Ferber receptje alapján


Még a karácsonyi forgatagban szerettem volna megosztani Veletek ezt a receptet, de valahogy elmaradt a decemberi rohanásban. Viszont a legjobb, hogy nem csak a friss fenyőfa mellett lehet elkészíteni, hanem akár most is fakanalat lehet ragadni így az ünnepek után. 


Egy rövid ismertetőt szeretnék megosztani a LEKVÁRKIRÁLYNŐRŐL itt az oldalon! Mivel a recept nem önálló találmány, így magyarázatra szorul, hogy kinek a könyvére vetettem rá magamat. Régi vágyam teljesült, amikor megkaptam A lekvár bibliát (Die Marmeladen Bibel) 270 recepttel minden évszakra valami kis inspiráló finomsággal! 
A Christine Ferber lekvárjai, azért olyan közkedveltek a világ minden pontján, mert manufakturális keretek között, saját maga készíti a dzsemeket nagyon nagy odafigyelés mellett. Nincs tömegtermelés, kiváló minőségű alapanyagokat maga válogatja, szüreteli, ha kell. Úgy tartja, hogy 4 kg gyümölcsnél/hozzávalónál több ne kerüljön a rézüstbe, mert akkor már nem lesz tökéletes az állag és az íz. Nagyon tetszik, hogy nem nyúl feleslegesen elérhetetlen alapanyagokhoz és a merész ízpárosítások sem vallanak kudarcot. Ezek a méltán híres piros fedeles dzsemek többek között Pierre Hermé és Alain Ducasse is közkedvelt alapanyagai. Joggal merül fel a kérdés: Hol vásárolhattok egy-egy csábító üvegecskével? 
Egy 2 dl-es dzsem például 8 EUR áron kapható a következő weboldalon, de a budapesti Baldaszti's polcain is megtalálható. De aki útra szeretne kelni egészen az elzászi borvidékig vegye fel a cipőt.  Niedermorschwihr falucskában készíti el napról napra különlegességeit!
Kép forrása: http://www.gillespudlowski.com/2648/produits/niedermorschwihr-eloge-de-la-reine-christine#.UOmc9Ky3oow

Most pedig íme a fenti recept kicsit saját ízlésre formálva: 
6-7 db kb. 220 g-os üveg lesz a végtermék

1 kg megtisztított sütőtök (pl. kanadai, Hokkaido)
1 l víz
egy csipet só
85 dkg cukor
1 db vanília
1/2 citrom leve

A sütőtököt elfelezem és 8 részre osztom. Nagyon vékony szeleteket vágok belőle és egy nagy edényben 1,5 liter vízzel és egy csipet sóval forrásig hevítem és kb. 10 percig bugyogva főzöm tovább. Lefedem. Ezt a munkát akár már előző napon elvégezhetem. 

Második napon már csak annyi teendő marad, hogy a citrom levét,cukrot, a vanília kikapart magjait hozzákeverjük, ismét felforraljuk és kb. 10 percig forralva főzöm tovább.

Lehúzom a tűzről és még melegen sterilizált/kigőzölt üvegekbe töltöm. Nekem nagyon ízlett, Fecómnak fogalmazzunk úgy, hogy már kevésbé! Megosztó finomság, de megéri kipróbálni.

Christine tippje: egy kis pirítósra kenve ínycsiklandozó lazacszeletekkel, néhány csepp citromlével és olívaolajjal bolondítva megkóstolhatjuk az ínyenc csemegét!  

Az én tippem: Sütemények, kekszek kiváló kiegészítője, igazi ínyenceknek ajánlom! 

Szép délutánt! 

2013. január 2., szerda

Az egyik legkedvesebb ajándék


Mindenképpen szerettem volna megosztani Veletek ezt a kedves ajándékot. Márti nővérem készíttette Nekem karácsonyi meglepetésként. Sikítottam az örömtől. Beleszerettem elsőre ebbe a kis szettbe. Plusz még a sokat kutatott "milyen legyen a logóm" kérdésen is játszi könnyedséggel segített! Perszer párosan szép az élet így van testvére is, hogy Fecómmal együtt reggelizhessünk! 

Tudom, hogy nagyon eltűntem, de három napos disznóvágás, romantikus esti kolbásztöltögetések, majd magunk és a kolbászok konzerválása, vagyis a több napos füstölés is a pakliban volt. Plusz egy szőke hercegnek szenteltük időnk nagy részét, vagyis unokaöcsik szuttyongatása első rangú feladattá a vanzsált! 

Bízom benne, hogy Nektek is hasonlóan jól teltek az ünnepek! 

Legyen szép napotok! 

2013. január 1., kedd

Boldog Új Esztendőt!



 "Ballag már az esztendő,
vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő
vígan fütyürészve.

Beéri az öreget
s válláról a terhet
legényesen leveszi,
pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul
s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog
Múlttal a Jövendő."

Kányádi Sándor 


Kedves Olvasóim! 

Minden jót kívánok Nektek az idei évre! Bízom benne, hogy sok-sok édes és vidám pillanatban részesíthetlek Benneteket egy kicsit intenzívebb dózisban :-) 

Az én kívánságom Nektek, hogy jusson mindig finom falat az asztalotokra, betegség kerüljön el benneteket és a mosoly az ajkatokon el ne vesszen!

Érezzétek nagyon jól magatokat az idei évben!

2012. december 12., szerda

Narancsos-túrós kuglóf


Igazi szürke, ormányfújós idő van mostanság felénk! Tudjátok olyan "nincs kedvem semmihez; nem akarom kidugni az orromat még a takaró alól sem. Viszont csak nagyon kevesen engedhetik meg ezt a luxust így a karácsony előtti utolsó hajrában. A fent felsorolt a negatívumokat gyorsan áthidalhatjuk egy szívet melengető sütivel, egy kis frissítő hatású naranccsal és egy nagy bögre édes tejjel. 
Egy kuglófforma sem árt, de egy sima tepsiben is elkészülhet ez az édesség. Fakanalat ragadok most és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle!


Hozzávalók:

25 dkg margarin
25 dkg túró
25 dkg liszt
15 dkg cukor
2 db tojás
1 csomag sütőpor
2 db narancs reszelt héja és leve
5 dkg kandírozott narancs (elhagyható)
csipetnyi só

Elkészítés:
  • A túrót krumplitörővel összetöröm a narancsok reszelt héjával és levével együtt.
  • A lisztet elkeverem a sütőporral. 
  • A puha margarint habosra keverem a cukorral. Ez utóbbihoz hozzáadom a tojást és egy csipetnyi sóval is megszórom a keveréket. 
  • Majd kanalanként a sütőporos lisztet és a túrót a fenti keverékhez adom és végül a kandírozott narancsdarabokat beleforgatom.
  • A sütőformát kivajazom és háromnegyedéig töltöm. 
  • Közepesen meleg sütőben kb. 30 percnyi türelemmel megáldva megsütjük az édességet. Mikor kihűlt a kuglófunk, kiborítjuk a formából. 
  • Felszeljük, én speciel egy kis citrusmix lekvárral meglocsolgattam a puha falatokat. Egy nagy bögre langyos vaníliás tej is dukál mellé.... Ezután újult erővel vethetjük bele magunkat az utolsó nagy hajrába!



2012. december 9., vasárnap

JÁTÉK - Advent második vasárnapja



Szobám
sarkában a
békesség fája
zöld ruháján sok
ezernyi szín, alatta fénylő
melegségben a gyermeki világ
játszani hív. Játszani, játszani,
békében játszani gyermekem veled
hagy játsszam még, körültáncolom veled
a világot most, mikor mindenki érzelme ég.
Nézem a fámat és egyre jobban érzem a fenyő
illatát, töprengem azon, hogy milyen jó lenne, ha
örök maradna ez éjszakám. Csillagszórók a gallyak
csúcsán szórják a karácsony csillagát, békecsillagok
röpdöső fényei
szobámból
szálljatok
mind tovább.


Gyenes István - Karácsonyfa


Eljött advent második vasárnapja! Hetente folyamatosan emelem a "téteket" és a végén az összes megosztó között egy fődíj, egy két személyes vacsora talál gazdára Katlan Tóni éttermében!

Mit kell tenned!   
-Csatlakozz Boldog Kukta barátai körébe

                 - Oszd meg ezt a fotót!




Második ajándékcsomag:
Fahéj magazin legfrissebb száma és egy DVD az én kedvenc szakácsnőm életéről: Julie & Julia

KEDD REGGEL 8 ÓRAKOR ZÁROM A JÁTÉKOT!

Békés advent első vasárnapját kívánok Nektek!

2012. december 8., szombat

Király-Puncs Czifraytól


"Törj darabokra egy font finom cukrot, tedd leveses tálba, szűrd által asztalkendőn tizenkét citromnak levét, s egy meszely forró vizet, mellyben egy lat finom tea volt főzve; ha már a cukor elolvadt, önts bele két icce Sopronyi és két icce Ménesi bort és arakot, egy butelia Sampányi bort; keverd jól mindöszve, s töltsd puncs poharakba." 

Forrás: Czifray István Magyar Nemzeti Szakácskönyv 1829-ből

Adventi vásárok, havas túrák, vidám szánkózások, játékos hógolyó csaták... Sok mindenen keresztülmegy az ember így télvíz idején :-) A zimankós hétvégén úgy döntöttem ismét egy régi Czifray receptet álmodok újra! De még milyen édesen finom álom volt... Igazi lélekmelengetőt hozok most nektek! Gyertek, repüljünk vissza egy kicsit az időben! 

Hozzávalók:
20 dkg cukor (kevesebb is elegendő, de ez az eredeti recept alapja)
6 db citrom
3 dl víz
1/2  evőkanál fekete tea
6 dl tokaji aszú
6 dl Kontyos meggybor
Igény szerint: 1 ek. aszalt meggy poharanként
Az eredeti recepthez képest ez egy fél adag és a borok terén is történt egy kis variálás. 


  • Erős teát főzök a 3 dl vízből. Én Earl Grey Specialt használok.
  • Közben a citromok levét kipréselem és a cukorra öntöm, majd a teát is hozzáadom. 
  • Ezek után én a tokaji aszút és a meggybort is hozzáöntöttem. 
  • Tűzre teszem a puncsunkat és addig kevergetem, míg a cukor felolvad és jó forró keveréket nem kapunk! 
  • Ezek után már csak a barátokat kell várni és mindenkit megkínálni az édes és meleg puncsból!

Ma egy nagyon szép helyet sikerült meglátogatnunk. A hegyek között egy eldugott kis faluban igazi csodára leltünk. Az egész túra végén én forró, fűszeres szilvabort ittam a pohár alján aszalt szilvával. Meg kell mondanom, hogy mennyei volt és az egész napos "hószörnyeskedés" után szívemet-lelkemet felmelengette. A fenti meggyboros puncsot is megbolondíthatjátok néhány szem aszalt meggyel! Nem fogjátok megbánni!

Legyen szép estétek!


2012. december 3., hétfő

Alj nélküli túrós lepény mazsolával és vörös áfonyával

 A héten próbálok néhány időtakarékos receptet megosztani Veletek, amelyek könnyen variálhatók és akár az utolsó pillanatban karácsonykor is bevethetők! 

Anyu alj nélküli túrós lepénye lesz az első delikvens! Az összeállítása körülbelül 10 percet vesz igénybe és a sütés sem több 20-30 percnél. Igazából nem kell bele semmiféle aszalt gyümölcs, de én mindig megbolondítom valamivel. Süthetjük szögletes tepsiben dupla adagból, de 25 cm átmérőjű piteformában is. Amikor otthon kisül a friss házi túróból ez a finomság, szinte ellenállhatatlan. 

Nézzük mi is szükséges egy 25 cm átmérőjű formához:

50 dkg házi túró
3 db tojás
2 dl tejföl/ joghurt
3 ek. rétesliszt + 1 ek. a formához
10 dkg porcukor/barna cukor/ kristálycukor/ vagy 4 dkg stevia (sztívia)
3 dkg vaj/margarin + 2 dkg a forma kikenéséhez
egy csipet só
1/2 citrom- vagy narancshéj
Maximum 10 dkg aszalt gyümölcs: ízlés szerint mazsola, aszalt barack, áfonya, kandírozott narancshéj...

A sütőt közepes fokozaton előmelegítjük! Ezzel indítjuk a desszert elkészítését! 

A tojásokat kettéválasztjuk fehérjére és sárgájára. A fehérjét kemény habbá verjük. 

Először a cukrot, a tojássárgáját, a vajat simára keverjük, majd hozzáadjuk a túrót, tejfölt,citromhéjat, lisztet, sót. 

Én robotgéppel gyorsan a végére érek a dolgoknak. Mindössze néhány percet vesz igénybe ez a művelet!

Egy fakanállal óvatosan összeforgatjuk a tojásfehérjét a túróval és végül mehet bele az aszalt gyümölcs, de ez tetszés szerint elhagyható. 

Kivajazott és rétesliszttel kiszórt formába öntöm a tésztát, majd egy vizes kanállal szépen elegyengetem. 

Először alacsony fokozaton sütjük kb. 20 percig, majd maximum 10 percig erősebb fokozaton adunk színt a tésztának. 

Kivesszük a sütőből és megvárjuk, hogy kihűljön. 2-3 napig is eláll a hűtőben lefedve! 

Annyi módon helyettesíthetjük, variálhatjuk ezt a tésztát, hogy minden alkalommal akár más jellegű finomság kerülhet az asztalra! 
Kísérletezzetek, kreatívkodjatok és alkossatok valami mennyei finomságot! Egyik vendég sem fog tiltakozni! 

Édes pillanatokban gazdag napot kívánok Nektek!

2012. december 2., vasárnap

Advent első vasárnapja - JÁTÉK


 "Sokkal értékesebb a magad alkotta ajándék. Amíg készíted, mindig arra gondolsz, akié lesz. Nem egy pillanat csak, amíg megveszed, hanem hosszú órák, esték, amíg elkészülsz. Ezalatt beépül az ajándékba a szereteted is."


Szeretném megköszönni Nektek, hogy egész évben velem tartottatok, ezért egy négy hétvégés adventi játékkal várlak benneteket! 

Ahogyan ígértem advent mind a négy vasárnapján egy-egy játékkal várlak benneteket. Hetente folyamatosan emelem a "téteket" és a végén az összes megosztó között egy fődíj, egy két
személyes vacsora talál gazdára Katlan Tóni éttermében!
 
Mit kell tenned!
- Csatlakozz a Boldog Kukta barátai közé a Facebookon!



De ez már nem kötelező, viszont gyönyörűséges!  Az első két pont kötelezően tejesítendő!
Első ajándékcsomag: Fahéj magazin legfrissebb száma és egy kis édes meglepetés!

HÉTFŐ ÉJFÉLIG TART AZ ELSŐ JÁTÉK! Nincs megkötés, határon innen és túli kedves olvasók, lányok, fiúk, asszonyok, nagymamák, nagypapák... mindenkit örömmel várok! 

A postaköltséget természetesen a Boldog Kukta állja!
Aki lemaradna az első játékról, ne búsuljon! Minden vasárnap egy új meglepetés vár a kedves olvasókra!

Békés advent első vasárnapját kívánok Nektek!


2012. december 1., szombat

Kétker-Étkem és Boldog Kukta szövetsége

  Forrás: www.ketkeretkem.hu

Indul az aventi időszak. Év végi hajrá a munkahelyen, őrült ajándék vadászat, az ünnepi menü megtervezése és millió más apróság. Ilyenkor nem mindig van időnk egy-egy tartalmas menüt elkészíteni, de viszont vágyunk az otthoni ízekre. 
Nagyon kedves megtiszteltetés kaptam Sinkó Boritól, a Kétker-Étkem szívétől és lelkétől, amikor beválogatta az ételeimet a jövő heti menübe! De ne szaladjunk ennyire előre! 

Budapesten életre kelt egy ételfutár cég immár 3 éve, akik a környezetbarát eszméit társította, ízletes, idény alapanyagokból álló ételekkel. Autók helyett biciklire pattanva szállítják Budapesten a megrendelőknek a finomabbnál-finomabb ételeket.

Időről-időre egy-egy örömfőző, blogger receptjei is helyet kapnak a következő heti palettán. Így történhetett az, hogy az én ételeim is a rendelhető kategóriába keveredtek. 

Megkóstolhatjátok boldog kukta vargányás töltött káposztáját, egy Julia Child által ihletett finomságot, zöld és piros házi tagliatellét tenger gyümölcseivel... Szóval különlegességekben nem lesz hiány, Bori finomabbnál finomabb receptjei mellett.

 Rendeléseteket akár már most itt le is adhatjátok: http://ketkeretkem.sod.hu/

Egyébként bővebben a Fahéj legfrissebb számában olvashatsz Boriról, a Kétker-Étkemről nagyszerű receptekkel fűszerezve!

Egy idézetet ki is ragadnék a cikkből:

" Sokaknak az ebédidő adja a napi hajtásban azt a nyugodt fél órát, amikor szusszanhatnak egyet. Azt szeretném, hogy az ebéd, amit ekkor megesznek, egyfajta megkönnyebbülése legyen a napnak, hogy örömet tudjunk okozni azzal, hogy finomat ehetnek!" 

Ilyen lelkiismeretes örömfőző finomságaiba kóstolhattok bele, ha Bori éttermére voksoltok! 
Ne feledjétek, most Boldog Kukta finomságaiból is csemegézhettek! 

Legyen szép napotok!