A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egyéb. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 29., szombat

Milyen növényeket hozhatunk be az Európai Unión kívüli országból?


Az utazásunk során már többször felmerült, hogy mit hozhatunk be az országba és mit nem. Először azt hiszi az ember, hogy őt nem érinti a téma, de például rájövünk, hogy Szerbiába örömmel járunk piacozni, vagy Egyiptomból térnénk haza, esetleg más Európai Unión kívüli területről akkor érdemes néhány alapinformációt megismerni. Ez eredeti cikk a Fuvarlevél magazinban jelent meg. Most megosztom veletek az átlag emberre vonatkozó részleteket. Nem raklapost és teherautónyi mennyiségekről beszélünk most, hanem néhány kilóról, egy-egy növénykéről, magról.
A múlt év végén szigorú növény-egészségügyi intézkedéseket vezettek be az EU területén. Ma már ahhoz is szakhatósági vizsgálat kell, ha valaki a poggyászban élő növényt, palántát, gyümölcsöt hoz be egy Európán kívüli országból. 

Magyarország enyhített a szabályokon, a kisebb mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget kivették a rendelet hatálya alól, de élő növényeket itt sem lehet vizsgálat nélkül behozni.
Az intézkedés nem öncélú, nem azért született, hogy az uniós országok polgárai ne fogyaszthassanak külföldi termékeket. A cél az, hogy megakadályozzák az Európában nem honos kártevők behurcolását, vagy legalább lassítsák azt.
Vannak olyan növények, amelyeket tilos behozni az EU-ba, ilyen például a vetőburgonya és a szőlőoltvány. De ezt a kört kibővítették. A fő változás azonban az, hogy a korlátozást kiterjesztették a kisebb mennyiségekre is, vagyis az útipoggyászokra. December 14-től minden csomagot megvizsgálnak és a növényeket, zöldségeket, gyümölcsöket nem engedik át papírok nélkül.
Magyarország könnyítést vezetett be a kis mennyiségben behozott termékekre. Ez azt jelenti, hogy azokat, akik csak kevés gyümölcsöt vagy zöldséget hoznak be, senkit nem fognak zavarni a határon és egyenlőre nem dobatják ki a csomagból. Nem kell növény-egészségügyi bizonyítvány a személyi fogyasztás céljára behozott zöldségre, gyümölcsre, ha kevesebb, mint 5 kg, amennyiben ezek nem szennyeződtek tapadó talajjal (pl. a sárgarépát meg kell takarítani a rárakódó földtől.
A kis mennyiséget nem mérik, annak meghatározása becslés alapján történik.
A könnyítés csak a személyes poggyászban behozott terményekre érvényes és valószínű, hogy csak ideiglenesen. A EU-ban ugyanis úgy lépett életbe a rendelet, hogy nem állapítottak meg mennyiségi korlátokat a csekély, személyes mennyiségekre. Amíg ez nem történik meg úgy elfogadható a magyar könnyítés.
Három kategóriát állítottak fel
- Teljes tiltás
A következőkre érvényes: Vetőburgonya, citrus, szőlő növény és termőtalaj. Ezeket sehonnan nem lehet behozni az EU területére.
- Előzetes vizsgálatra kötelezettek
Ezek között vannak olyanok, amiket az előre meghatározott helyeken lehet behozni (kijelölt határátkelőhelyeken). Ilyenek az ültetésre szánt növények, a legtöbb termés és még a használt mezőgazdasági gépek is.
Szúrópróbaszerű vizsgálat alá eső termények: ezeknek is szükségük van előzetes vizsgálatra, de bármely határállomáson behozhatók. Sok zöldségféle tartozik ebbe a körbe. 
- Szabadon behozható gyümölcsök
A harmadik csoportba mindössze 5 faj tartozik, amelynek nincs szükségük előzetes vizsgálatra (ananász, banán, datolya, durián és kókusz).
December óta tehát szinte minden növény behozatalához növény-egészségügyi bizonyítványra van szükség, egyes áruféleségeket pedig csak bizonyos határátkelőhelyeken lehet behozni. Ezek a szigorú szabályok nem csak a kereskedelmi tételekre, hanem a magánszemélyekre és az útipoggyászban hozott kis mennyiségekre is vonatkoznak.
Buszok és teherautók járművezetői sem hozhatnak be saját személyes holmijukban olyan termékeket, amelyek a korlátozás alá esnek.
Az intézkedés az EU-n kívüli területeket érinti, de ide kell sorolni a formailag az EU-hoz tartozó, de Európától távoli területeket is: Ceuta, Melilla, Guadeloupe, Francia Guyana, Kanári szigetek, Martinique, La Réunion, Saint- Barthélemy és Szent Márton - szigete.
EU-n kívüli országból tehát kizárólag növény-egészségügyi bizonyítvány birtokában lehet behozni a következőket:
- minden ültetésre szánt növény (beleértve a cserepes növényeket, vetőmagot, palántákat, facsemetéket stb.)
- termések (alma, paradicsom stb.)
- zöldségfélék
- egyéb növényi termékek (pl. szárított fűszernövények)

Bővebben itt olvashattok a témáról: https://portal.nebih.gov.hu/novenyegeszsegugy

Fontos kihangsúlyozni, hogy Európai Unión kívüli országból történő behozatalról beszélünk. Számomra azért okoz némi problémát, mert örömmel hozok haza ilyen-olyan alapanyagokat és Csongrád megyéből átugrani Szabadkára piacozni minimális idő. 
Természetesen nem veszik el MÉG a megvásárolt portékákat a határon, ha bizonyos súlyhatáron belül vannak, de ez is változhat. 

Személyes meglátásom szerint itt nem a növénybetegségek behurcolása a fő probléma, hanem blokkolják valamilyen szinten a kereskedést bizonyos érdekek miatt. Sokkal nagyobb örömmel veszem meg például a 400 Ft/ kg gyönyörűséges epret Szabadkán, mint az 1200 Ft-os szottyosat itthon és abból főzök lekvárt. 
De akár egy népszerű egyiptomi, marokkói utazásról sok-sok érdekesség kerülhet a bőröndbe és igen-igen bánná az ember, ha a kukában kötnének ki a drága pénzen vásárolt tételek. 
Persze hagyatkozhatunk a szerencsére is, hogy hátha nem nézik át teljesen a csomagot, de akkor is 50-50% az esélye. Ha pedig biztosra szeretnénk menni, akkor tartsuk észben a fentieket a következő módosításig.

2020. január 27., hétfő

Dobozoljunk! - 10 tipp


Ismét itt a hétfő és éppen a munkahelyre szánt ételemet raktam be az imént a táskába. Több okból látunk neki a "dobozolásnak". Valaki diétázik, speciális étrendet követ, valaki így spórol, valaki a hazai kosztban bízik. Én az utóbbiak táborát erősítem. A környéken miden lehető élelmiszer beszerzőhelyet felkutattam, a boltok kínálatát is felderítettem, de borzasztó a felhozatal. Úgy döntöttem, hogy egy héten mondjuk 5 napot biztosan főzök. Akkor jut abból az ételből egy plusz adagnyi is a dobozba. Nem új keletű tevékenység ez nálam. Már nagyon régóta lelkes dobozoló vagyok.
De mire figyelj, ha éppen te is dobozolni kezdenél? Ma erre adok 10 tippet. 

1. Legyen több rekeszes, mikrózható, jól záródó doboz. Plusz bónuszként könyvelhető el, ha még evőeszköz és szószos tálka is található hozzá. Így minden egyben lesz az étkezéshez.

2. Levesen, nagyon folyékony ételen kívül bármi kerülhet a dobozba. Folyékony finomságoknak inkább speciális cseppmentes tárolópoharat használjunk.

3. Rakott ételek, saláta hússal, tésztából készült fogások, főzelékek, rizs/bulgur/kuszkusz köretek kerülhetnek az edénybe. Persze szendvicsek, wrapok, gyümölcsök is kerülhetnek a dobozba.

4. A biztonság kedvéért egy vízálló tasakba is betehetjük a dobozt, ha éppen főzeléket viszünk ebédre, megelőzve az esetleges foltokat a táskában.

5. Egy kis érdekesség, hogy Japánból indult a "dobozolás" bento box formájában. Úgy tartják, hogy a mutatós bento box a háziasszony dicsősége. Tehát figyeljetek ti is arra, hogy ne csak az ízlelőbimbóknak legyen az étel öröm, hanem a szemnek is. Legyen gusztusos a tálalás!

6. Legyen helytakarékos a dobozunk. Legyenek egymástól elkülöníthető rekeszek. Manapság már összecsukható dobozokat is lehet kapni és a hazafelé úton már kisebb helyet foglal el a táskában az elemózsiás pakkunk.  

7. A doboz tartalmát úgy állítsátok össze, hogy legyen benne fehérje, szénhidrát és friss zöldség vagy gyümölcs. Így nem áll be a "kajakóma". Egészséges, laktató ebéd kerül így elétek. Mondjuk bulgur fűszeres sült hallal és egy könnyű vegyes salátával.

8. Evőeszköz kérdés igen egyszerű. Vagy otthon a fiókból raktok a doboz mellé, vagy a képen látható egymásba rakható változatot alkalmazzátok és a doboz belsejébe teszitek. Funkcionálisan ellátják a feladatukat, de ne várjátok, hogy a steaket szétnyiszálja. Ebben az esetben inkább vágjátok fel előre csíkokra vagy kockákra otthon az elkészített húst.

9. Ha dobozolsz, akkor te irányítod az étrendedet, a saját ízlésed szerint készült ételeket eszel (nincs meglepetés), spórolhattok is, mert nem a drága "szemetet" vásároljátok meg.

10. Ha nincs lehetőségetek tisztításra ebéd után, akkor zárjátok vissza a dobozt és semmi baj nem lesz ha otthon mosogatjátok el. De ha van rá lehetőségetek, akkor spóroljatok időt és frissen még öblítsétek el az ételtárolótokat. 

Sok-sok előnye van az otthonról csomagolt ételnek. Ha nem is minden nap, de hetente néhány alkalommal próbáljátok ki a dobozba rejtett fogásokat!

Egy kis rakott kel salátával és öntettel.


https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2020. január 26., vasárnap

Felhívás! - Legyél te is szerkesztő!


Szeretnék egy kicsit segíteni a szerkesztőknek az új könyv összeállításának toborzásában!
Az első kötetről itt olvashattok: http://www.boldogkukta.hu/2019/05/hodmezovasarhelyi-szakacskonyv.html
Olvassátok és küldjetek receptet!

"Fölhívás új vásárhelyi ételek gyűjtéséhez!

A Nagy Hódmezővásárhelyi Szakácskönyv folytatásaként, az idei év második felében kerül kiadásra az:
ÚJ VÁSÁRHELYI ÍZÖK
A mi szakácskönyvünk alcímmel.

Ehhez a munkához kérjük a vásárhelyi háziasszonyok, hobbiszakácsok segítségét, hogy állítsuk össze a 21. századi vásárhelyiek receptjeiből álló szakácskönyvet. Elsősorban olyan egyedi készítésű – a családi- vagy baráti körben ízlett, megkedvelt és bevált – ételleírásokat várunk, amelyeknek főbb alapanyagai a környéken termelődtek, az Alföldön őshonos zöldség- és gyümölcsfélék, ill. itt élő vagy tenyésztett állatok. Az elkészítési mód, az ízesítés és fűszerezés egyedi lehet és szabadon szárnyalhat, minden ételkategóriában (az előételektől a tésztafélékig, bio-,vegetáriánus és más ételek stb.).

A beküldött receptek elbírálás alá kerülnek, szerkesztve lesznek, a könyvbe beválasztott ételleírások a beküldő neve alatt jelennek meg. Egy pályázótól legföljebb 10 étel receptjét fogadjuk be, a pontos neve, kora és elérhetősége föltüntetésével. A beküldött ételrecepteken a szerkesztők nem változtatnak. (Minden jelentkező küldjön magáról egy közlésre szánt fényképet, amely sütés-főzés közben készült. Ételfotókat is elfogadunk – a szerző elképzeléseinek közlésére – de a könyv egységes megjelenése miatt az ételek nagy része újra lesz készítve és fényképezve is.) Minden könyvbe kerülő pályázó – függetlenül a bekerült receptjei számától – a megjelenő könyv egy példányához kedvezményesen jut hozzá.

Beküldési cím – illetve további részletekről a: benko.hmv@gmail.com e-címen, ill. levélben vagy
személyesen: Németh László Városi Könyvtár (Benkő László nevére) 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.

Beküldési határidő: 2020. április 30.

Köszönettel a Szerkesztők: Benkő László ¤ Csáki Zsolt ¤ Sonkoly Ágnes "

2020. január 2., csütörtök

(L)EGYÜNK EGYÜTT! - Gasztroprogramok Magyarországon 2020.




Ismét fordult egyet az év kereke! Az idén is izgalmas, ízletes és élményekben gazdag rendezvények várnak a gasztrorajogókra. Folyamatosan frissítem, aktualizálom a gasztroprogramok gyűjteményét! Tartsatok velem 2020-ban is!


 ➽ 2020. március

A koronavírus miatt sajnos beltéri rendezvények esetében hivatalosan a 100 fő felettiek, szabadtéri rendezvények esetében 500 fő felettiek elmaradnak. De az idő előrehaladtával szinte minden rendezvényt töröltek. Több étterem bezárt az óvintézkedéseket figyelembe véve. Ha tehetitek, akkor maradjatok ti is otthon és szánjatok egy kis időt az otthoni főzőcskézésre, rendszerezésre.

 
➽ 2020. április
Amint feloldják a korlátozásokat frissítem a bejegyzést! Addig is főzzetek otthon sok-sok finomságot, olvassatok, pihenjetek!


2020. január 1., szerda

ISTEN HOZOTT 2020!


Számtalan lehetőség, örömteli pillanat, sok-sok felejthetetlen élmény, ízletes kalandok állnak előttünk ebben a kerek esztendőben! 

Egészségben, örömben és finom falatokban gazdag új esztendőt kívánok nektek! 

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

2019. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!


Elérkezett szenteste napja!
Ajándékok, finomságok, illatozó fenyőfa már kipipálva.
Most már csak az ünnep szépségeire kell koncentrálni.

Töltsétek ezt a néhány napot azok társaságában, akiket a legjobban szerettek! Élvezzétek az együtt töltött idő minden percét! Beszélgessetek nagyokat, lustálkodjatok és tömjétek meg a pocakotokat a mesés ünnepi menüvel!

Szeretnék finomságokban, sok-sok szeretetben gazdag békés, boldog ünnepeket kívánni Nektek!


„Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”
Márai Sándor

2019. november 29., péntek

Mézes dió ajándékba



 Ha egészséges nassolnivalót szeretnétek ajándékba adni, akkor itt van egy remek tipp. A mézes dió. Elkészítése kb. 5 percet vesz ajándékba és bizton állíthatom, hogy a megajándékozott nagy-nagy örömmel fogja elcsemegézni. 

Hozzávalók 1 db 1 dl-es üveghez
10 dkg dió (függ a dióbél nagyságától)
kb. 0,5 dl méz
Ízlés szerint csillagánizs, fahéj vagy szegfűszeg

➽ Sokan a dió pirítására esküdnek, de személy szerint azért nem szeretem, mert a mézzel való házasításnál könnyen mézben úszkáló darabokat találhatunk. 

➽ Egy tiszta üvegbe egész dióbelet töltünk, majd felöntjük annyi mézzel, amennyi teljesen ellepi. Várjunk egy kicsit, mert lassan csorog le a méz az üvegben, így egy kicsit később még utána kell töltenünk majd. 

➽ A mézbe tetszés szerint csillagánizst, szárított gyömbért, egész fahéjdarabot vagy éppen egy kis aszalt áfonyát is tehetünk. Mennyei és egészséges csemegét készíthetünk belőle.

➽ Amellett, hogy finom még egészséges is a mézes dió. Rengeteg vitamint tartalmaz ez a kombináció. Vérnyomásra, az immunrendszer erősítésére, gyomorbántalmakra, értisztításra biztosan jól alkalmazható. Próbáljátok ki vagy ajándéknak vagy éppen saját csemegének. 
 
Ha Ha
https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2019. november 17., vasárnap

Segítsüti átadás - A habos islerek útra keltek


A Segítsüti őszi fordulójának nagy örömömre ismét a részese lehettem. A támogatottunk a pécsi Tölösi Péter Alapítvány. A PTE Gyermekgyógyászati Klinika  onkológiai osztályán kezelt - és utógondozott - leukémiás, daganatos gyermekek gyógyítási körülményeinek javításán fáradozik ez az alapítvány. A sütikből befolyt összeget arra fordítjuk majd, hogy a gyerekek mindennapjait egy kicsit szebbé tegyük: ezzel hozzájárulunk a táboroztatásához, gyógytornáztatásához, illetve pszichés állapotuk javításához és a szükséges eszközöket szerezzük be nekik. Felajánlásom 15 db szolnoki habos isler volt. Megsúgom ennek a sütinek a receptjét itt a blogon is megtalálhatjátok

Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy rögtön 30 darabot is készíthettem a sütikből, mivel Kinga a vigaszágas licitáló is felajánlotta az összeget a gyerekek javára, ha neki is elkészül a 15 darab isler. Ez első átadás Budapesten történt. Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhattam a nyertessel és egy nagy tálca sütit adhattam át. 


A második átadást kicsit elbaltáztam a rohanás miatt, így nem készült fotó csak a kész, becsomagolt sütikről. 
Egy tündéri szegedi családnak vittem el a második 15 darab süteményt. Ági volt a licitnyertes.
Bízom benne, hogy mindkét nyertes és családja nagy-nagy örömmel fogyasztotta az édességeket. Egy kis meglepetéssel is készültem, hisz amikor elfogytak a sütemények, akkor a korongok hátuljára nyomtatott idézeteket rejtettem. 

Szeretnék köszönetet mondani minden Segítsüti támogatónak, hisz egy nemes cél mellé álltak licitálásukkal. Bloggerként pedig mindig örömmel veszek részt az akcióban, mert önzetlenül adni jó.








https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2019. november 7., csütörtök

JÁTÉK - Boldog Kukta a Príma Konyha magazinban


Ebben a hónapban 3 vadételemmel és néhány tippel együtt megtalálhattok a Príma Konyha novemberi számában.
Ennek örömére egy kis játékot szerveztem a kiadóval karöltve.

Mit lehet nyerni és mit kell tenni ezért?


Nyeremény:
1 éves Príma Konyha magazin előfizetés

Feladat:
Írjátok meg a Facebook bejegyzés alatt kommentben, hogy melyik a kedvenc vadételetek vagy melyik vadhúst kóstolnátok meg örömmel!
Opcionális: osszátok meg ezt a bejegyzést és kövessétek a Boldog Kukta Facebook oldalt!
Játék kezdete: 2019. 11. 06. 19:00
Játék vége: 2019.11.11. 19:00
Sorsolás:
2019. 11. 11. 20:00 Boldog Kukta Facebook oldala


A következő linkre kattintva eléritek a bejegyzést és már azonnal játszhattok is:http://bit.ly/2Xa8WGo

Sok sikert kívánok Nektek!


https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2019. október 6., vasárnap

Egyedi sütikiszúrót mindenkinek!





Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy egyedi gyártású süteménykiszúrót. Ez most itt a reklám helye lesz, de nem jutalékért, meg kiszúróért, hanem mert szívbeli családi ügy. 😊
Az egyik kedves és megbízható ezermester unokatestvérem a kollégájával a képen látható kiszúrók gyártásába kezdett.

Három fajta kiszúrót terveztek első körben. Az egyik egy ovális forma, a másik egy kerek, a harmadik pedig egy bögre szélére akasztható változat. Az ár ebben az esetben tartalmazza az egyedi szöveget is, tehát amit szeretnétek, az kerül rá (persze bizonyos karakterszámig) és semmiféle plusz költséget nem számolnak fel ezért. 


ÖTLETEK ARRA, HOGY MI KERÜLHET A KISZÚRÓRA:

🍪 keresztnév, becenév

🍪 kávézók, éttermek, cukrászdák, borászatok nevei - a pohár szélére akasztható egyedi kis kekszforma készülhet (felejtsük el a standard kekszeket, legyünk egyediek)

🍪 évfordulókra, születésnapra a jeles évszám

🍪 emellett kerülhet rá például "Boldog karácsonyt!" szöveg

🍪 de akár így is szerelmet vallhattok, egyszerűen egy "Szeretlek" édességgel

🍪 A cégetek neve is rákerülhet és akár ügyfélajándéknak is igazán trendi a saját kézzel készített, logózott keksz akár a sütésről készült fotókkal együtt!

🍪 Készíttessetek több darabból álló szettet akár: a családtagok neveivel, pozitív szavakkal (szeretet, öröm, barátság...), vagy éppen karácsonyra (ünnep, csillag, ajándék...). A variációk száma kifogyhatatlan. 


Válasszatok az ovális vagy a pohár szélére akasztható formákból és rendeljetek időben, hogy még az ünnepre elkészüljön!
Kb. 5 napos határidővel vállalják a készítést a gyártók!

Beszéljünk a piszkos anyagiakról is! A piacon több hasonló is van, de leginkább az egyszerű tésztába nyomható változat és azok ára kb. 3000 - 6000 Ft között mozog. Ez a komplett kinyomószerkezetes típus pedig ezeknél jóval kedvezőbb árú. 

A Meskán keresztül hivatalos formában rendelhettek belőle természetesen a kiszúrók díja + szállítási költség:

A pohár szélére akasztható változat 2000 Ft.

A kerek változat 2500 Ft 

Az ovális változat 2000 Ft és a következő linken található: 






https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!


2019. szeptember 23., hétfő

Segítsüti 2019. ősz - Szolnoki habos isler


Itt van az ősz és vele együtt megérkezett a Segítsüti őszi fordulója. Soha sem hezitálok, ha megkérdeznek, hogy részt veszek-e benne, mert a cél igazán nemes, a szervezés maximálisan tisztességes és egyszerűen adni jó. Ha az én apró munkámmal valakinek a mindennapjait szebbé tehetem, akkor nem kérdés egy kis örömsütés!   

KIKET TÁMOGATUNK?
➽ Az őszi támogatottunk a Tölösi Péter Alapítvány lesz. Tölösi Péter Alapítvány Pécsett működik. A PTE Gyermekgyógyászati Klinika  onkológiai osztályán kezelt - és utógondozott - leukémiás, daganatos gyermekek gyógyítási körülményeinek javításán fáradozó csapat. Az alapítvány rehabilitációs központot is működtet. Ebben szeretnénk segíteni az árverésen befolyt pénzzel őket. Terveink szerint a gyerekek táboroztatásához, gyógytornáztatásához, illetve pszichés állapotuk javításához szükséges eszközöket szerezzük be nekik.
KIK TÁMOGATNAK?
➽ Ismét 30 gasztroblogger készül 30 édességgel, az akció adminisztrációját - beszerzések, pénzügyi elszámolás - pedig szokás szerint a Segítsüti Közhasznú Alapítvány intézi.

AZ ÉN SÜTIM

➽ Sokan tudják, hogy az én specialitásaim a hagyományos sütemények legyen szó 100 éves recept alapján készülő gyümölcskenyérről, Dédim hájas tésztájáról vagy éppen a szívemnek oly kedves szolnoki habos islerről. Szeretem, ha története és múltja van egy-egy ételnek. Örömmel kutatok is ezek után. 

Most jön a csábítás! Mi is ez a speciális, igazi magyar isler? 
Egy csipet fahéjjal fűszerezett linzerkorongok közé édes tojáshab kerül és végül egy nagy adag étcsokival lelocsoljuk az egészet. Mikor megdermed sokan megroppantják egy kicsit és így falatozzák az édes korongokat! Nagyon fontosak a kiváló alapanyagok számomra, ezért puha házi vaj, belga csokoládé, minőségi fahéj és igazi tanyasi tojások kerültek a süteménybe. Egy kis dekorációt is készítettem a habos isler tetejére transzferfóliával, hogy bearanyozza majd a nyertes napját ez az édesség. Ebből most nem 1, nem 2 darab hanem pontosan 15 darab várja a gazdáját (persze, ha nagyobb csapat licitál azt is megoldjuk, nem marad senki habos isler nélkül)!
Igazi bűnözős süti! Ígérem édes pillanatokat fogok szerezni a nyertesnek! 😊
A lehetséges átvétel szép nagy szeletet lefed az országból, hisz állandóan cikázok! A sütiátadás hétköznap és hétvégén ÚJPEST - VERESEGYHÁZ VONALON, hétvégi időpontokban pedig SZEGED KÖRNYÉKÉN VAGY ÉPPEN SZOLNOKON TÖRTÉNHET! Egyeztessünk a részletekről és bármit megoldunk! 

MIKOR?
➽ Az őszi sütilicit 2019. szeptember 23-án indul. Hétfőn fognak megjelenni a sütis bejegyzések az egyes blogokban, Facebook- és Instagram posztokban, és kerülnek fel majd egyidejűleg a licitálós menü alá, majd kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2019. szeptember 26-án, csütörtökön 16:00-kor zárul. Az egyeztetéseket követően minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki. 

KIK LICITÁLHATNAK?
BÁRKI, BÁRHONNAN! Lehetsz önálló licitáló, összefoghattok a munkahelyi csapattal, vagy egy baráti társasággal, klubbal, családdal, szerelmeddel, anyóssal, apóssal, szomszéddal, barátnővel... Szóval valóban bárkivel! 

HOGYAN LICITÁLHATOK?
➽ Minden tepsi sütemény kikiáltási ára 5.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 26-án 16:00-ig. Most is megtartjuk a "vigaszág" lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen  vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. 
SZERETNÉM JELEZNI, HOGY A MÁSODIK HELYEZETTNEK IS VÁLLALOM A SÜTEMÉNY ELKÉSZÍTÉSÉT, HA SZERETNÉ! ÍGY DUPLA ESÉLLYEL LICITÁLHATOK! 
Kérjük, kísérjék figyelemmel az árverést, és ha lehetőségeik engedik, segítség adományainkkal munkánkat. Szeretnénk elmondani, hogy támogathatnak minket árveréstől függetlenül is bármilyen összeggel, illetve az ajándékboltunkban történő vásárlással is segítenek minket. 

2019. augusztus 27., kedd

#akovászösszeköt - Kovászos kenyér készítő kurzuson jártam



Az idén igazán különleges születésnapi ajándékot kaptam Fecómtól. Végre eljutottam Budajenőre Ormós Gabi kovászos kenyér készítő kurzusára. Egy teljes napot tölthettem a kovász bűvöletében! Készítettem már kenyereket, a kovászos lepény pedig örök sláger nálunk, de most jó néhány hibámra választ kaptam, sőt megértettem a kenyér születésének hátterét is. 

Annyi tanfolyam van már a piacon, de én a legjobbnál szerettem volna tanulni. Ormós Gabi hitelessége, elhivatottsága és szakmai tudása nekem abszolút megkérdőjelezhetetlen. Egy mini kurzuson már jártam nála a Gourmet Fesztiválon, innentől kezdve pedig egyenes volt az út a régóta vágyott kurzusra.

Nem szeretnék sem pékséget nyitni, sem nagy tételben sütni, hanem a célom csupán annyi, hogy a régi ízeket az asztalra tudjam varázsolni. Amióta elkészült a kemencénk, azóta tökéletes kenyeret szeretnék sütni. Olyat, amilyet csak a nagymamáink tudtak! 
Mérhetetlen öröm, amikor azt érzi az ember, hogy a nagypapája bableveséhez evett utoljára kiskorában ilyen finom kenyeret! Vagy úgy ropog a kenyér héja, hogy öröm hallgatni és mindezt úgy, hogy semmi adalékanyag nincs benne, csupán jó minőségű liszt, kovász, víz és egy csipet só.


A kurzusról csak röviden szeretnék mesélni, mert egyszerűen meg kell tapasztalni. A budajenői környezet maga már egy varázslat és a helyszínre érkezve igazán takaros sváb házban várt bennünket Gabi. 
A nap folyamán számtalan hasznos elméleti tudást sajátíthattunk el. Beszéltünk a lisztekről, a kovászról, a gluténról. 

Itt csak egy rövid pillanatra állnék meg. Az átlag üzletekben többnyire takarmányminőségű liszthez adnak 30-40 % mesterséges glutént, hogy a rossz minőségű lisztből egyáltalán valamilyen kenyér születhessen. Pusztán költséghatékonyságból, nyereségszerzésből...
Innen pedig egyenes az út a gluténérzékenységhez, puffadáshoz és egyéb rémségekhez. 

Két opció létezik ezen probléma kiküszöbölésére. Vagy magunk sütünk kovászos kenyeret vagy kézműves pékségben vásárolunk. Az utóbbi száma kb. 25 darabra tehető!!! Ennyi olyan pékség létezik, ahol valóban kovásszal dolgoznak. 
Jegyezzétek meg, hogy a kovászos kenyérben nincs élesztő. Az élesztő egy mesterséges anyag, a kovász pedig természetes csupa pozitív élettani hatással. Szóval éljen a kovászos kenyér!


A kurzus maga roppant sokoldalú volt. Az elmélet mellett 4 fajta kenyér készült, több fajta formázási technikát sajátíthattunk el, több fajta sütési módot ismerhettünk meg. Emellett ízletes ebédet fogyasztottunk el a Rakottkert bloggerének, Kósa Gabinak a tálalásában a kerti asztalnál. Addig pihent a tésztánk! Természetesen dolgoztunk is! 
Keményen dagasztottunk és én végérvényesen beleszerettem az alábbi kerámia dagasztótálban. 

Ezek a tálak igazi szerelmek
Akit egy kicsit is érdekel a kovászos kenyér készítés művészete, annak itt a helye! A legjobb kezekben! 
A megszerzett tudás, a sok-sok élmény mellett nem jöhettünk haza üres kézzel. Két szakajtóban saját dagasztású, formázású kenyerekkel furikáztam haza, sőt még friss anyakovásszal is gazdagabbak lettünk.
A nyitó fotón láthatóak a végeredmények! Frissen sült francia parasztkenyér és 100% rozslisztből készült rozskenyér! Egyszerűen gyönyörűek és még finomak is. Jelzem pénteken este sültek ki a kenyerek és még ma is puhák bezacskózva.

 







Végül megosztom veletek a Kovász Labor elérhetőségét, ahol jobbnál jobb recepteket, tanácsokat, tananyagokat találhattok. Sőt akár ti is jelentkezhettek egy egész napos kurzusra is! 

https://kovaszlabor.blog.hu/


https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!