Bödön háztáji kézműves piac Szegeden


Amikor a múlt évben megtudtam, hogy életre hívtak Szegeden is egy termelői piacot fülig ért a szám. Imádtam az ötletet és örültem annak, hogy nem a fővárosba centralizálódik minden. 2013 szeptemberében ötlött testet az első Bödön termelői piac. Az ingázás miatt sajnos nem jutott időm egészen eddig a Bödön meglátogatására, de most változtattunk ezen. A verőfényes napsütésben felkerekedtünk Fecómmal és feltérképeztük a helyet! Milyen jól tettük!


Bödön háztáji kézműves piac a Rongy kocsma udvarában 
Cím: 6724 Szeged, Kossuth L. sugárút 72./D
Elérhetőség: bodonpiac.rongy@gmail.com
Következő piac: 2014. áprlis 13. vasárnap

A helyszínt a Rongy kocsma udvara biztosítja. Az egyetemisták és főiskolások köreiben egyáltalán nem ismeretlen a hely. Viszont havonta 1 vasárnap a finom falatoké és a kreativitásé a főszerep. Megérkeztünk, a környéken leparkoltunk.
Nőnap révén a kapuban a női látogatókat egy kis figyelmességgel lepték meg a rendezők. Kedves gesztus volt. 

Az árusok mind környékbeli vagy környező megyéből származó kézművesek és termelők. Leginkább fiatalok látogatják a rendezvényt ki mosolygó gyerkőccel, ki pedig a párja kezét szorongatva. Az árusok roppant közvetlenek. Örömmel válaszolnak az ember minden kérdésére vagy éppen invitálnak közelebb magukhoz. 

Az áruk tekintetében kis mennyiségben de nagyon színes a felhozatal. Sajt nélkül nem jöhettünk el, megjegyzem igen ízletesek voltak számtalan ízesítéssel. Nagy kedvencem volt a fűszereket, szárított gyógynövényeket és különlegességeket kínáló árus is. Lekvárok, házi sütemények, gyümölcsök, gusztusos füstölt húsáruk állnak a vásárlók rendelkezésére. Természetesen a felsorolás a teljesség igénye nélkül történt. Ha pedig valami kis csecsebecsére, egy új fülbevalóra, különleges ajándékra, egy szépen szövött rongyszőnyegre van szükségünk azt is megtaláljuk a színes kavalkádban.


Nagyon tetszett, hogy több helyen kóstolókkal várták a vásárlókat. Megjegyzem mi nyitásra mentünk. Akkor még kellemesen körül lehetett nézni, majd egy-két órával később már szép számú látogató ízlelgette a márciusi piacot. Hangulata van a helynek. A rongyszőnyegeket árusító férfi citerázással szórakoztatta a sétálókat, közben finom meleg ételekből is lehetett válogatni. Mindig gondoskodnak a szervezők programról. Most is állatsimogatót rendeztek a gyerekeknek, a felnőttek pedig a szappankészítésbe kaphattak betekintést. Ügyes, vásárlóbarát kezdeményezések sora várja az embereket. Kedves ismerősökkel, régi osztálytársammal is összehozott a sors. Nagyon jól éreztem magamat! 


A legkedvesebb árus a fafaragó volt. Nála vásároltunk nem is egy dolgot. Sőt még ajándékként még készített nekem az úr egy saját Boldog Kukta feliratos fakanalat! Nézzétek:

Látogassatok el mindenképpen Szeged különleges kis piacára havonta egyszer vasárnap délelőtt! A vásárlás mellett igazi feltöltődéssel szolgál a rohanó hétköznapok után!

Népszerű bejegyzések