Kemence születik 1. - A kezdetek
" Az Alpok egyik részén Ausztriában, amit Semmeringnek hívnak, lehetetlenül meredek és rendkívül magas hegyek vannak. Építettek itt egy vasutat, ami összeköti Bécset Velencével. Megépítették a síneket, még mielőtt létezett volna az út megtételére alkalmas vonat. Megépítették, mert tudták, hogy egy napon megérkezik"
Napsütötte Toszkána
A KEMENCE! Igen, így csupa nagybetűvel. Ilyen az amikor az ember egyik régi vágya valóra válik egy nyár alatt. Régóta szerettem volna egy igazi kemencét. Hosszú évekig csak magamban dédelgettem ezt, mert az első a ház felújítása volt és egyéb más célok.
Miért pont a fenti idézettel indítottam a bejegyzést? Mert mi már akkor kemencés edényt vettünk a veresi piacon, amikor még "a majd egyszer de jó lenne" kategóriában állomásoztunk. Apránként kaptunk kemencés lapátot, meg vonót és néhány évig hordókban gyűjtögettük az üres befőttes, boros és egyéb üvegeket.
Most pedig március végén elkezdtük építeni a kiülőnk alját, melyre a A KEMENCE kerül. Kicsit az időjárás megtréfált bennünket, mert egy kis hó fogadott, de eltántoríthatatlanok vagyunk. Egy nyár alatt valódi csodát fogunk alkotni.
A dimbes-dombos területen egy csomó faág árválkodott, így először azok feldolgozásával nyitottuk a munkás hétköznapokat. Tüzelő már lesz a kemencébe az egyszer biztos!
Innen indultunk és a favágás után megkaptuk az üres építési területünket:
Itt a nyár végére kemence fog állni. Ez még hihetetlen szerintem sokak számára, de megcsináljuk nincs mese! Kemény munkával válnak valóra az álmok.
De beszéljünk végre a miértről!
Talán azért szeretnék kemencét, mert a véremben van. Mindkét nagymamám gyakorlott kemencében sütő feleség volt. Az egyikőjük vesszőből ajtót font, sárral tapasztotta és így szárította ki a kemence tevőjét. A másikójuk pedig töretlenül dagasztotta a kenyeret. Sajnos egyikőjüket sem láthattam már sütögetés közben, de valahogy azt érzem, hogy én is szeretném az általam készült finomságokkal a családot megörvendeztetni! Egyszerűen a véremben van.
Biztos hosszú idő lesz mire kitapasztalom a recepteket, a kemence működését, de izgatottan várom.
A kemence az egyik legősibb ember által épített tűzhely. Az ősemberek először azért kezdték körberakni a barlangban lobogó tüzet, hogy kordában tartsák azt. Majd időről-időre bővítették és így született meg az első zárt sütőhely. Az ókori Rómából és Görögországból már írásos emlékek és régészeti feltárások bizonyítják a zárt, épített tűzhelyek létét, melyből kéményen keresztül vezették ki a füstöt.
A 15. században kezdett elterjedni a ma formában is ismert belső kemence. Fűtésre és főzésre használták a konyhát és a szobát összekapcsolva. Készülhet az építmény sárból, agyaghurkából, agyagtéglából, cserépből, vályogból vagy téglából. Számunkra a legutolsó változat volt a legkedvesebb, így régi csengő téglát kerestünk, mert ezek még olyan minőségűek, amelyek időtállóak és a sütés is ebben a legjobb. A legszebb, hogy Papusom lebontott építményeiből maradt még címeres tégla, így az ő kezében fogott darabokat építjük bele a kemencénkbe.
De térjünk vissza a rövid "kemencetörténelemhez". 17. században már vannak a földesúri birtokokon szabadtéri kemencék, mellyel megnövelték a konyha kapacitását és a nagy melegben ott is tudtak főzni, sőt a heti kenyérsütést is ott bonyolították le.
Később elterjedtek a közösségi kemencék, ahol a falu lakói meg tudták sütni maguknak a kenyeret vagy éppen egy disznótor után a finomságokat.
Manapság reneszánszukat élik ezek az építmények. Leginkább szabadtéri konyhákként funkcionálnak. Kemence, grillező, bográcsozó hármas egy kis kiülővel az udvar dísze. Bízom benne, hogy az általunk megálmodott kiülő is hosszú évekig örömet okoz majd az egész családnak! A következő bejegyzésben az igazi munkafolyamatokat láthatjátok majd a kemence készítés "receptjével" együtt.
Tartsatok velem!
Nyomtasd ki a bejegyzést!
