Rózsavölgyi Csokoládé


 

Felfedem a hétvégi belvárosi túránk egyik állomását. A Rózsavölgyi Csokoládé birodalmat vettük be Budapesten. Már korábban találkoztam Csiszár Katalinnal személyesen és lenyűgözött szerénysége, közvetlensége és természetesen csábító termékei is. Kíváncsi voltam, hogy hol árusítják a világszerte ismert édességeket. 

 Hangulatos aprócska utcácskába tértünk le, ahol velünk szemben éppen két fiatal lány vigyorgott egy-egy tábla Rózsavölgyi csokoládéval a kezében. Ekkor már tudtam, hogy jó helyen jártunk. Félúton egy különleges, múltba repítő barna boltoska kukucskált ki a kirakatok sorából. Még véletlenül sem lehet szó nélkül elmenni mellette. Mint Joanne Harris Csokoládé című könyvében szinte mindenki egy darabot szeretne - akár csak üvegen keresztül szemmel falva - az édes bűnözésből. Idős belvárosi nénike kukucskált be az ablakon, majd egy kisfiú az apukáját kézen fogva húzta az üzlet felé és persze az én Fecóm kísért a falatnyi boltba. 

Az ország legjobb édességüzletében számtalan csodát fedezhettünk és kóstolhattunk meg. Csiszár Katalin országunk hírnevét  méltán öregbítő csokoládémanufaktúrába fogott közel 9 évvel ezelőtt férjével együtt. De miért is olyan különleges?



Katalin többek között Olaszországban, Amerikában és Franciaországban sajátította el tudását. Úgymond egy "inasutat" járt be ahhoz, hogy később elkészíthesse mesterremekét. Különleges ízekben egyáltalán nem volt hiány. Csak a bonbonokat végigpásztázva egyet-egyet kiragadva kényeztethettük ízlelőbimbóinkat hasonló különlegességekkel: citromolajos-karamellás, szilvapálinkás, kávés balzsamecetes, early grey teás, 2009-ben díjnyertes ancho chilis-citromolajos, csillagánizsos-rózsaborsos csokoládékkal. 
A londoni Academy of Chocolate versenyein 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban éremmel, különdíjjal elismert művekkel sikerült a nagyközönség és a szakma elé lépni.
Ilyesmi igen keveseknek adatik meg. Ez egyfajta világszínvonalú elismerése a minőségi munkának.



A titok a saját készítésű csokoládé. A kakaóbab kiválasztásától kezdődően, egészen a pörkölésen át a táblába öntésig mind-mind a kicsiny manufaktúra munkája. Ötféle venezuelai kakaóbabból és kétféle madagaszkáriból dolgoznak és készítik el termékeiket. Venezuelai kakaóbabot pörkölve vásárolhatunk az üzletben. Vásároltam belőle, hogy süteménybe csempésszek némi új ízt és elkészíthessem az igazi forró csokoládét. De ez egy következő bejegyzés lesz.



Sokan felhördülhetnek az árakat látván. Igen! Ebben az esetben igaz, hogy a minőséget meg kell fizetni. De nem naponta jár az ember ilyen üzletbe. Vagy ki tudja. Ha a lottón megütöm a főnyereményt, akkor részvényeket fogok vásárolni ebben a manufaktúrában ...
Nem hittem abban, hogy minőségi csokoládék között is mekkora különbségek lehetnek. De most bebizonyosodott.
Trincheras került többek között a papírszatyorba a vásárlás végén és ez avanzsált igazi kedvenccé. Nincs ízesítés csak a puszta csokoládé...

Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, hogyha Pesten jár és egy kis gasztrotúrát szeretne beiktatni mindenképpen látogasson el ebbe az üzletbe. Bízom benne, hogy élveztétek ezt az édes kirándulást!



Íme a pontos elérhetőségek:

Cím: 1053 Budapest, Királyi Pál u. 6.
Telefonszám: +36 30 814 8929
Emailcím: bolt@rozsavolgyi.com Weblap: http://www.rozsavolgyi.com/

Igazán részletes cikket itt olvashattok!


Népszerű bejegyzések