Medvehagyma zsírban lesütve


Éppen a medvehagyma szezon végére sikerült bevásárolnom két óriási csomag medvehagymát. Aki még nem hallott erről a növényről, itt bővebben olvashat róla.
Amint hazaértem rögtön a tartósításon kezdtem gondolkozni. Az Erdőkóstoló című blogot örömmel olvasgatom. Nem is olyan régen egy kis összefoglalóba botlottam az oldal hasábjain a medvehagyma tartósításáról.

Én a zsírban való lesütést találtam a legjobb ötletnek. Ezzel tartósíthatom is a felaprított zöldet és egyben finom csemegeként is szolgálhat. Olyan kettő az egyben praktika.
Elkészítési idő: maximum 30 perc
Hozzávalók 2 kicsi üveghez
10 dkg medvehagyma
15 dkg sertés-,liba- vagy tyúkzsír
1/2 tk. só
¼ tk őrölt fekete bors

  • A medvehagymát apróra felvágjuk. Nagyobb mennyiségben például késes multigépbe is belerakhatjuk a leveleket és egy kis áram segítségével már szép apróra össze is tudjuk kaszabolni a zöldeket. 
  • Majd egy serpenyőbe helyezzük az aprított medvehagymát a zsírral együtt. Én sertészsírt használtam ebben az esetben. 
  • Picit sózzuk és borsozzuk, majd kb. 5-10 perc alatt összeolvasztjuk a leveleket a zsírral. Nem sütjük sokáig, nem a kiszárítás a célunk.
  • Kb. 10 perc után tiszta üvegekbe vagy formákba töltjük a medvehagymás zsírt és hagyjuk megdermedni. 
  • Igen sokoldalúan felhasználható ebben a formában a szezonális növény. Például pogácsákba, húsokhoz, egyszerű kencének... Érdemes kipróbálni


Tipp:
Puha kenyérre vagy kalácsra kenve fogyasszuk a medvehagymás zsírt egy kis paradicsommal megkoronázva. Igazán ízletes!

A piros kis tálkát és a szalagot ti is megvásárolhatjátok a BUTLERS webshopjában vagy üzleteiben. 
C EST SI BON mini felfújt forma piros ide kattintva elérhető.  
Szalagokat a dekorációs kellékek között válogathattok.

Népszerű bejegyzések