2019. március 14., csütörtök

A nyúl részei



Ismét egy "robbantott ábrát hozok nektek". Most a nyulat vesszük egy kicsit szemügyre ilyen tekintetben. Eddig a csirke/szárnyasok, birka, marha, sertés kapott hasonló leírást a blogon. 

Általában egészben kapjuk vagy vásároljuk a nyulat, de hála a nagy áruházláncoknak ma már akár egy-egy combot, gerincet is könnyedén be tudunk szerezni. Személy szerint örömmel kísérletezek ezzel a hússal, de a hagyományos szalonnával és fokhagymával megtűzdelt változatot is nagyon szeretjük. A blogon még több receptet találhattok ebben a témában.  

TÖRTÉNET:

Nyulakkal a Föld szinte minden pontján találkozhatunk kivéve az Antarktiszt és a Ausztráliát. Tehát az emberek többsége ismeri ezt az értékes táplálékforrást. Vannak olyan országok ahol évente akár 9 kg nyúlhúst is elfogyaszt egy fő, de nálunk ez az átlag igen siralmas. Elenyésző dekagrammokról beszélhetünk csak. Már Egyiptomban és a Rómában is fogyasztották a nyúlhúst. Sőt a Honfoglaló magyarok is ismerték az üregi nyulat, háziasították és már a XVI. századtól kezdve zárt körülmények között tartották ezeket az állatokat, ebben az időben maradtak írásos emlékek az első magyar nyúlvacsoráról. Napjainkban Olaszország az egyik legnagyobb nyúltenyésztő.


ÖSSZETÉTEL

A húst veszem most egy kicsit górcső alá. Fehérjében (kb. 20 %), aminosavakban, vitaminokban (vérképzéshez nélkülözhetetlen B12 vitamin, vas, B2-, B5, B6-, B3-vitamin) igen gazdag. Viszont energia-, zsírtartalma csekély. Mivel könnyű, zsírmentes, kissé édeskés, sovány hús, így az emésztést nem terheli. Egy-egy könnyű vacsorának így tökéletes. Semmiféle allergiás hatást nem vált ki. Fogyókúrázók, szívbetegek, magas vérnyomástól vagy vashiánytól szenvedők, gyerekek, kismamák ideális étele.

BESZERZÉS

Én a termelői beszerzőhelyeket szeretem. Tehát háztól vásárolva. De akik ezt nem tehetik meg, keressenek fel egy vidéki piacot, hentest vagy éppen egy nagyobb, jobban felszerelt élelmiszerboltot. Hazánkban a Tetrabbit Kft. termékeit (comb, gerinc) találhatják meg a háziasszonyok konyhakészen a húspultokban. Személy szerint a magyar óriás vagy belga óriás fajtákat javasolom. A süldő nyulak 3 kg körüli súllyal büszkélkedhetnek. Tökéletes és jó alapanyag, nem kell apró darabokkal bajlódni. 
 

Most pedig nézzük, hogy miből és mit készíthetünk. Alapvetően az egész nyulat nagyobb darabokra vághatjuk és remek ragut készíthetünk belőle vagy éppen meg is süthetjük. Így nem igényel túl sok töprengést. Ritkán aprózzuk így el a nyulat, de most ezzel a bejegyzéssel pontosan az a célom, hogy megmutassam mennyi lehetőséget is rejt ez az egészséges hús. Ha pedig nem fogyna el akár a sült nyúlhús, akkor készítsetek belőle ilyen pástétomot!

Balról jobbra haladunk a kép szerint: 
 
Nyak: raguba, pörköltbe, levesbe való.
 
Első combok: sütve, raguba, levesbe rántva/bundázva sokoldalúan felhasználható.
 
Gerinc: elsődlegesen sütve  vagy éppen töltve készítjük.

Haslebeny: máshol dagadó, de egy nyúl esetében ez így mókás lenne. Akár a gerincen hagyhatjuk és megsüthetjük, ragukba is rakhatjuk, sőt még megtöltve feltekerhetjük. 

➽ Hátsó combok: mindenképpen sütve, mert jó húsosak, de természetesen ragukban, pörköltben is megállja a helyét, sőt kirántva is, de tovább kell sütni a vastagsága miatt. 

➽ Belsőségek: sütve, ragukba, levesbe tegyük.

➽ Gerincvég: ragukba vagy levesbe tegyük.


https://www.facebook.com/boldogkukta1/
vagy
https://www.instagram.com/boldog_kukta/

             

  Nyomtasd ki a bejegyzést!