Russell Hobbs - Édesburgonya virág gomba mártással
Elérkezett ez a pillanat is! Búcsút intek a mesés Russell Hobbs játszadozásomnak. Remekebbnél remekebb gépet próbálhattam ki és örömmel konstatáltam, hogy vannak még időt álló szerkezetek a magyar piacon is.
Búcsúként egy édesburgonya virággal leplek meg benneteket.
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg édesburgonya
10 dkg laska gomba
5 dkg vaj
6 közepes levél bazsalikom
2 gerezd fokhagyma
Hozzávalók a besamel mártáshoz:
4 dkg vaj
4 dkg liszt
5 dl tej
só
bors
Az édesburgonyát megtisztítjuk és vékonyabb szeletekre vágjuk. Majd kb. 3 dkg vajban megfuttatjuk 3-4 perc alatt. Majd kiemeljük a vajból a zöldségeket.
Ezután apróra vágjuk a bazsalikomot, fokhagymát és a laskát a Russell Hobbs aprítógömbben. Az előzőleg megmaradt vajra öntjük és 5 percig közepes lángon sütjük. Végül lehúzzuk a tűzről.
Eközben elkészítjük a besamel mártást is.
A vajat felolvasztjuk, majd a lisztet apránként hozzáadagoljuk és 2 percig alacsony lángon főzzük. Ezek után már csak tejjel kell felöntenünk. Továbbá ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.
4 kerek sütőformát vékonyan kivajazunk. Az aljára és oldalára édesburgonya szeleteket rakunk.
A besamelmártást összeforgatjuk a gombás-bazsalikomos-fokhagymás keverékkel és az édesburgonyával bélelt edények közepére öntjük.
25 percre sütőbe tesszük és közepes fokozaton megsütjük.
Egy pohár fehérborral tálaljuk!